Adó1százalék.com

 

Képzeljünk el egy életet, ahol a legkisebb sérülés is tragédiához vezethet. Ahol a szülők állandó készenlétben vannak, és ahol a gyerekek megkülönböztetve érzik magukat, mert egy gyógyíthatatlan betegséggel élnek. Az Almási család mindennapjai most már sokadik éve így telnek, mégis képesek derűsen élni, és nemcsak túlélni. Abban, hogy mára visszataláltak önmagukhoz, fontos szerepet játszott a Bátor Tábor, a szülők és a gyerekek számára is hatalmas megnyugvást jelent, hogy van a világnak egy olyan szeglete, ahol mindig süt a nap.

 

 

Sokan emlékezhetünk rá, milyen ijesztő, amikor valakinek hirtelen elered az orra vére. Az Almási család legidősebb gyermekével, Dalmával is többször megtörtént ez, kezdetben minden különösebb aggodalom nélkül. Később kiderült: a háttérben Willebrand szindróma, egy ritka vérzékenységi betegség áll.

 

 

„Dalma diagnózisa lesújtott minket – a tudat, hogy a gyerekünk bármikor elvérezhet, szinte elviselhetetlen volt” – idézik fel a szülők. Idővel kiderült, hogy mind az öt gyermekük érintett. A méregdrága gyógyszerek mellett a mindennapjaik azóta azzal a tudat telnek, hogy egy ártatlannak tűnő horzsolásnak is súlyos következménye lehet.
Dalma kiskamaszként nagyon nehezen fogadta el, hogy más, mint a kortársai, egyre inkább úgy érezte, hogy egyedül van ezzel a problémával. A család ekkor hallott először a Bátor Táborról, ami teljesen megváltoztatta az életüket.

 

 

 

„Anyáék kicserélve kaptak vissza” – emlékszik vissza első Bátor Táboros élményére Dalma. „Korábban tagadtam a betegséget, úgy éreztem, hogy hiányzik valami belőlem. A Bátor Táborban azonban megtanultam, hogy másnak, különlegesnek lenni igenis menő” – meséli. Később húgával együtt tért vissza a turnusokra, majd a család is részt vett a családi táborokban.

 

„Teljesen felszabadultam, nagyon sok barátot szereztem. A táboron kívül régen féltem beszélni a betegségemről. De ott mindenki értette, min megyek át. Nekem kellett ez a löket” – mondja Kamilla, a család harmadik gyermeke. A Bátor Táborban – az önkéntes orvosoknak, ápolóknak és a barátságos minikórháznak köszönhetően – a gyerekek bátran próbálhatták ki magukat a magaskötélpályán, lovagolhattak, íjászkodhattak, kézműveskedhettek.

 

 

Sorstársaikkal találkozva azt is megtapasztalhatták, hogy nincsenek egyedül. „A Bátor Tábor mutatta meg nekem először, hogy nem vagyok egyedül, van egy közeg, ahova hazavárnak” – mondja Dalma.

„A táborban mi is feltöltődünk, és olyan élményeket kapunk, amiket a mindennapokban nem élnénk át, mert nincsen, akire rá lehetne bízni a gyereket. Ez a pár nap a szülőnek megfizethetetlen. A kaput átlépve minden alkalommal úgy érezzük magunkat, mint valami édenkertben” – teszi hozzá az édesapa. Ha választaniuk kellene egy lottóötös és egy hét Bátor Tábor között, gondolkodás nélkül a tábort választanák. Hazatérve pedig mindig az a megélésük: „nincs semmi baj, minden rendben van.”

 

A Bátor Tábor évente több mint 4000 súlyosan beteg gyereknek és családtagnak nyújt sorsfordító élményeket. Az adó 1 százalékának felajánlása hatalmas segítség az Alapítványnak. „Fontos lenne, hogy minél több család megtapasztalja: van egy kapu egy jobb világra, és egy hely, ahol mindig süt a nap” – zárja gondolatait az édesapa.

 

 

Szerző
Szabó Éva