Az Országos Állatmentő Alapítvány fontos állatvédő feladatokat lát el, többek között rászoruló magánszemélyeket támogat állatorvosi költségeik átvállalásával, illetve befogadói hálózatot működtet, hogy a mentett állatok gondoskodó környezetbe kerülhessenek. Az Alapítványnak hatalmas szüksége van az adófizetőktől kapott 1%-os támogatásokra, mivel tevékenységét alapvetően ebből a forrásból finanszírozza.
 
 
 
Adó1százalék.com: Kérem, meséljen az Országos Állatmentő Alapítványról!
 
Gombár Görgyi: Az Országos Állatmentő Alapítványt 2009-ben jegyeztettük be. Magyarország minden részén, még kisebb településeken is elérhetőek vagyunk. Az Alapítvány három főbb területen látja el tevékenységét. Az egyik a magánszemélyek segítése; számos állattartónak adódik ugyanis problémája jószága ellátásával, az állatorvosi költségek finanszírozásával, célunk, hogy ilyen esetekbe ne kerüljenek az állatok menhelyekre, hanem saját környezetükben, gazdájuknál maradhassanak. A megbetegedett vagy megsebesült állatok gyógyítása gyakran nagyon költséges, előfordul sajnos, hogy nyugdíjas személyek nem tudják megfizetni, ilyenkor vállaljuk a kezelés finanszírozását. Napi szinten keresik meg az Alapítványt ilyen és ehhez hasonló ügyekben, szerencsére még senkit sem kellett visszautasítanunk.
 
Egy másik fő tevékenységünk az állatmentés, azonban sok állatmentő szervezettől eltérően nekünk nincsen menhelyünk, helyette egy nagyon jól működő befogadói hálózatot üzemeltetünk. Ennek az a lényege, hogy az állatok befogadását és ellátását magánszemélyek önkéntesen látják el, az Alapítvány pedig biztosít ehhez mindent, ami szükséges – a gyógyítási, étkezési költségek finanszírozását, az állatok orvoshoz szállítását, és ha szükséges a kutya helyének kialakítását, például egy kennel felépítést stb. Országszerte több állatorvosi rendelővel is megállapodtunk, ahol kedvezményesen vállalják ezeknek az állatoknak kezelését.
 
Munkánk harmadik fontos része a prevenció. Megpróbáljuk a lehető legtöbb fórumon (online, levél, média stb.) felhívni az emberek figyelmét az ivartalanítás fontosságára; amennyiben minél több emberhez eljutna üzenetünk, sokkal kevesebb állat kerülne az utcára és a menhelyekre. Kevesen tudják, de ha például egy macskát nem ivartalanítanak, egy éven belül akár száz utódja is lehet. Az elmúlt évben megvalósult pályázati projektünk keretében közhasznú szervezetetek támogathattunk ivartalanítások elvégzésében.
 
Adó1százalék.com: Hogyan válhat valaki ideiglenes befogadóvá?
 
Gombár Görgyi: Nagyon nehéz ideiglenes befogadót találni, folyamatosan keressük a megfelelő személyeket; ezért ezúton is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmet, hogy ha szívesen vállalnák mentett állatok, főként kutyák befogadását, segítségüket örömmel fogadjuk. Fontos, hogy minden esetben előzetesen leellenőrizzük a befogadókat, hogy biztosak lehessünk abban, hogy jó helyre kerül az állat. Minden ideiglenes gazdával szerződést kötünk. Napi kapcsolatban vagyunk a befogadókkal, folyamatosan segítjük őket, bármilyen problémával fordulhatnak hozzánk. A személyes befogadás nagy előnye, hogy az önkéntesek segítségével felkészített, családba való kutyát tudunk továbbadni.
 
Jelenleg 25-30 kutyánk van ideiglenes befogadónál, nagyjából öt különböző helyen, mivel általában a befogadók többet is vállalnak. Ám ez nem mindig ideális, mert egyes kutyák esetében sokkal hatékonyabban menne szocializáció, ha egyedül lennének. Vannak ugyanis olyan mentett kutyáink, amelyeknek nevelését a nulláról kell kezdeni, például még nem szobatiszták, de találkozunk olyan állatokkal is, akik nincsenek hozzászokva a simogatáshoz.
 
Befogadóként érdemes figyelembe venni, hogy a hozzánk kerülő kutyák sokszor problémás esetek, így gyakran akár egész napos elfoglaltságot igényel gondozásuk. Éppen ezért mindig igyekszünk felkészíteni a befogadókat, hogy mivel jár ezeknek a kutyáknak tartása, szocializálása. Ha a befogadónak már van kutyája, akkor a befogadott kutyát pár hétig mindenképp karanténban kell tartani (szoba kennel, elkülönített részleg), hogy kiderüljön van-e bármilyen rejtett, fertőző betegsége, ami a többi kutyára veszélyes lehet. Emellett nagyon fontos, hogy minden állatot ivartalanítva adunk örökbe.
 
 
Adó1százalék.com: Mesélne konkrét esetekről, amikor sürgősen befogadó gazdára van szükség?
 
Gombár Görgyi: A napokban keresett meg minket egy állatokat mentő szervezet, hogy több mint hatvan kutyát koboztak el két helyszínről, szaporítóktól – Máltai selyemkutyákat és Yorkikat, hogy segítsünk elhelyezésükben. Hét kutyust átvállaltunk, és találtunk nekik ideiglenes befogadókat. Az állatkínzás esetében általában orvosi segítségre is szükség van – például mikrochip beültetés, oltások, betegségek, sérülések kezelése. Gyakran annyira elhanyagolják őket, hogy kozmetikushoz is el kell őket vinni. A most talált kutyákat például teljesen le kellett nyírni, mert szőrük kibogozhatatlanul, filcszerűen összeállt, emellett minden foguk fogköves, több ki is hullott. Ellátásuk és szállításuk költségeit természetesen az Országos Állatmentő Alapítvány finanszírozza.
 
Fontos tudni, hogy gyakran az interneten árult olcsó kutyákat szaporítók tenyésztik, akik általában kifejezetten rossz körülmények között, akár sötét garázsokban, kicsi kennelekben, rossz táplálékkal etetve tartják ezeket az állatokat. Előfordul, hogy az így tartott kutyák sosem látnak napvilágot, és elhanyagolásuk miatt súlyos, akár halálos betegségben szenvednek, de ennek ellenére szaporítják őket. Az esetek többségében a kölyökkutyák meg sem élik a fél éves kort. Mindenképpen olyan regisztrált tenyésztőtől érdemes beszerezni az állatot, akik rendesen törzskönyvezett kutyákat árulnak, illetve érdemes előzetesen ellátogatni a tenyésztő telephelyére, hogy láthassunk, hogyan tartják ezeket a kutyákat.
 
Adó1százalék.com: Mennyire lehet helyrehozni az elhanyagolt, megkínzott állatokat?
 
Gombár Görgyi: Szerencsére szinte teljesen helyre állhat állapotuk, már napok alatt látszik a fejlődés. Előfordul, hogy úgy kerül hozzánk egy kutya, hogy vad és nem jön ki többi kutyával, de ez általában azért történik, mert fél. Amint azonban biztonságban érzi magát, és megnyugszik, hogy nem kell az ételért harcolni, akkor a legtöbb esetben helyrejön. Valódi probléma akkor van, ha olyan betegességgel kerül hozzánk, ami már gyógyíthatatlan, de szerencsére nem sok kutyák kellett az évek során elaltatni.
 
 
Adó1százalék.com: Mi történik az ideiglenes befogadás után, hogyan találnak végleges gazdát?
 
Gombár Görgyi: Ez teljesen változó, bizonyos kutyák esetében pár hét alatt találunk végleges gazdát, de sajnos van olyan kutyánk, amely több éve bennragadt az ideiglenes befogadónál, és valószínűleg most már ott is fog maradni. Szerencsére sok esetben az ideiglenes gazda annyira megszereti a kutyát, hogy örökbe is fogadja, de természetesen ezt nem várjuk el, nekünk az is nagyon nagy segítség, ha átlagos, normál családba való kutyát farag belőle.
 
Az ideiglenes elhelyezéssel már elkezdjük keresni a végleges gazdát is, de egy bizonyos időre mindenképp szükség van, hogy az ideiglenes gazdánál maradjon a kutya, és elsajátítsa az alapvető szocializációs normákat, hogy később alkalmas legyen a családban tartásra. Az ideiglenes gazdánál eltöltött idő alatt kiderül, hogy a kutya milyen: például kijön-e más kutyákkal, szereti-e a gyerekeket. Ha nagyon rossz a természete, akkor ezen megpróbálunk javítani, amennyiben szükséges kutyaiskolába visszük. Amikor kellőképpen megismerjük a kutyát, akkor tudunk megfelelő családot találni számára. Fontos, hogy az örökbeadás után is nyomon követjük a kutyák életét, időnként ellátogatunk az új gazdájához megnézni, minden rendben van-e. Ha szükséges, az örökbeadott állatoknál is segítünk az orvosi ellátás finanszírozásában.
 
 
Adó1százalék.com: Fel tudná sorolni, hogy mire fordítják az adó 1%-os felajánlásokat?
 
Gombár Görgyi: Fő bevételi forrásunk az adófizetők felajánlásaiból származik. Tevékenységünket – az állatot tartó magánszemélyek támogatását, a mentett állatok elhelyezését, szállításuknak, orvosi és más kezelési költségeiket, valamint preventív munkánkat – alapvetően az adó 1%-os támogatásokból finanszírozzuk.
 
Ugyanakkor, mivel az adó 1% több éves tartalékolását a jelenleg érvényben lévő tövényi szabályozás nem teszi lehetővé, az európai színvonalú menhely felépítése es annak fenntartása forrás hiányában egyelőre csak távlati céljaink közt szerepel.
 
Adó1százalék.com: Több internetes cikk született, amely negatív fényben állítja be az Alapítványt, többek között azzal vádolták Önöket, hogy – mivel nincs menhelyük – nem is végeznek valódi állatvédő munkát. Hogyan reagáltak a támadásokra, van ezeknek bármilyen igazságalapjuk?
 
Gombár Görgyi: Amikor megjelentek a támadó írások azonnal bírósághoz fordultunk, és kivizsgálták az ügyünket, bizonyítani senki nem tudta a vádakat. A rágalmak hatására a múlt évben és idén is több NAV ellenőrzést kaptunk, de az adóhatóság eddig mindent rendben talált. Az is mutatja, hogy a szervezet hitelesen működik, hogy 2016-ban is rajta vagyunk a NAV által közétett, 1%-ot fogadható regisztrált kedvezményezettek listáján. Úgy látom, a magánszemélyek többsége, aki ismer minket, vagy utánajár tevékenységünknek nem fordul el alapítványunktól.
 
A támadásoknak nincsen igazságalapjuk. Sokan nagyon nehezen fogadják el, hogy más típusú munkát látunk el, mint általában az állatmentő szervezetek, segítő tevékenységünk nem látványos, de nagyon hasznos. Habár menhelyünk valóban nincs még, de a fentiekben bemutatott tevékenység nagyon sok munkát igényel, és szerencsére nagyon eredményes; mivel évente rengeteg állatnak segítünk, hogy családban maradhasson és megfelelő, szerető otthonra találjon.
 
Ezen felül tervezzük egy menhely létrehozósát, és ha lesz rá elég forrásunk, ez meg is valósulhat. Már elkészült a menhely látványterve is, és már azt is kiszámoltuk, hogy mennyi pénzből tudnánk létrehozni és fenntartani. Ugyanakkor addig semmiképp sem szeretnénk bevállalni egy európai színvonalú menhely felépítését, amíg folyamatos támadások érnek bennünket, és nem elegendően stabil a helyzetünk.
 
Az alábbi linken találja az Országos Állatmentő Alapítvány adatlapját, ahol fel tudja adója 1%-át a szervezetnek ajánlani. Töltse ki az EGYSZA lapot oldalunkon keresztül!
 
Elérhetőségek: