Az esküvőről mindenkinek a rongyrázás jut az eszébe, pedig a házasodással mostantól a sporólhat is. Ha ugyanis bekötteti a fejét, havonta nettó 5000 forinttal növekedhet keresete.
 
Az első házasok kedvezményét 2015 január 1-től vezették be. Egyre többet hallani róla, mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan vehetik igénybe.
 
 

Ki érvényesítheti az adókedvezményt?

 
Az első házasok kedvezményének igénybe vételéhez szükséges, hogy a házasságkötés legalább az egyik félnek az első házassága legyen. Fontos, hogy bárki igénybe veheti nemtől, kortól függetlenül, és az is érvényesítheti, akinek ez nem az első házassága.
 

Mennyi az annyi?

 
A jogosultak által együttesen érvényesíthető kedvezmény 2017. január 1-jétől jogosultági hónaponként 33 335 forint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta 5 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a házaspárok rendelkezésére.
 
A kedvezményt a házasságmegkötést követő hónaptól, legfeljebb 24 hónapra lehet érvényesíteni. A kedvezményt a 2014. december 31-ét követően házasodott személyek vehetik igénybe.
 
Ha a házasság a 24 hónapos időtartamon belül felbomlik, a kedvezmény nem érvényesíthető tovább
 

Hogyan érvényesíthető a kedvezmény?

 
A kedvezmény igénybevételéhez adóelőleg-nyilatkozat leadása szükséges a munkáltató, illetve a rendszeres bevételt (pl. havi, heti bért, munkadíjat, tiszteletdíjat, személyes közreműködés ellenértékét, rendszeres megbízási díjat, továbbá gyermekgondozási díjat) kifizető részére. A nyilatkozat leadást követő kifizetésénél érvényesíthető először a kedvezmény. 
 
Az érvényesítéshez szükséges, hogy adóbevallásban vagy a munkáltatói adómegállapítsában egymás adóazonosító jelének feltüntetésével a felek közös nyilatkozatot tegyenek, melyben fel van tüntetve, hogy a kedvezményt melyikük veszi igénybe, illetve összeg megosztására vonatkozó döntésüket.
 
Ha a nyilatkozat tartalma valamilyen oknál fogva megváltozik, a kedvezményt igénybe vevő haladéktalanul köteles új nyilatkozatot tenni, vagy a korábbi nyilatkozatot visszavonni.
 

Igénybe lehet venni családi adókedvezmény mellett is?

 
Az első házasok kedvezménye akkor is érvényesíthető, ha a házaspár egyike már jogosult a családi kedvezményre, például a házasságkötés előtt valamelyik fél saját gyermeke után érvényesíti azt. Amikor házasságot köt, jogosulttá válik a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezményére is.
 
2017-től újdonság, hogy új családi kedvezményre is fel lehet venni, tehát akkor is, ha a házasság első két évében gyermek fogan vagy gyermek születik. Korábban ugyanis az első házasok kedvezménye csak addig a hónapig volt érvényesíthető, melyet követően magzatra vagy gyermekre tekintettel a családi kedvezményre való jogosultság érvénybe lépett. 
 
Jó hír tehát, hogy a két adókedvezmény mostantól egyszerre érvényesíthető. Ráadásul 2 évre visszamenp hatállyal.
 

Mit tehet, ha utólag szeretné érvényesíteni a kedvezményt?

Amennyiben 2016-ban a feleség álapotossága miatt lemondta az elsőházasok kedvezményét, akkor az idei adóbevallásban érvényesítheti az elmaradt hónapokat. Ha 2015-ben az álapotosság miatt mondott le az első házasok kedvezményéről, akkor a 2015-ös bevallás önellerőzésével juthathat hozzá az elmaradt pénzhez (1553-as nyomtatvány). A 2016-ra járó kedvezményt a 2017-es adóbevallásában érvényesíheti. Az önellenőrzés menetéről korábbi cikkünkből tájékozódhat.
 

Mi történik, ha valaki jogtalanul veszi igénybe?

Ha az adófizető a kedvezményt jogosultság hiányába igényli, és emiatt befizetési különbözet keletkezik, annak 12 százalékát különbözeti bírságként kell az éves adóbevallásában megállapítania, és a bevallás benyújtására megadott határidőig megfizetnie. Amennyiben a befizetési különbözet a 10 000 Ft-ot nem haladja meg, nem kell bírságot fizetni.
Szerző
Ivanyos Judit