Az idei évtől nő a minimálbér, így a GYED összege is emelkedik. Tudja meg, 2017-től mennyi GYED-t igényelhet a kismama, hogyan veheti igénybe a támogatást, illetve milyen esetekben jár a GYED extra.
 
 
Van minek örülni, mivel idén 15%-kal nő a minimálbér összege, az eddigi 110.000 forint tehát 2017-től 127.000 forintra emelkedik. A változásnak a családtámogatások közül egyértelműen a gyermekgondozási díjra (GYED) van a legnagyobb hatása.
 

Mennyi GYED vehető igénybe?

Érdemes tudni, hogy a GYED összege a szülést megelőző két év jövedelme szerint kerül meghatározásra. A GYED havonta foglyosított összege a jövedelem 70%-a, és nem lehet több, mint a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a. Eszerint a GYED maximuma 2016-ban 155.400 forint volt, ami 2017-re 178.500 forintra emelkedett.
 
A maximális összeg akkor kapható meg, ha a jogosultság kezdetének időpontjától visszafelé számított bizonyos időszakban a havi átlagjövedelem elérte bruttó 255.000 forintot.
 
 

Ki kaphat GYED-et?

A gyermekgondozási díj minden olyan szülőnek jár (akár anya, akár apa), aki a szülést megelőző két évben minimum 365 napon át biztosítási jogviszonnyal rendelkezett, vagyis munkáltatója/kifizetője befizette a törvény által előírt járulékokat.
 
A GYED-re jogosult továbbá az, akinek járt a csecsemőgondozási díj (CSED) és a biztosítási jogviszonya a CSED-re való jogosultságának időtartama alatt megszűnt, amennyiben a CSED-re való jogosultsága a biztosítási jogviszonyának fennállása alatt került megállapításra és a szülést megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt.
 
Fontos továbbá, hogy GYED-hez való jogosultsághoz az előzetes két éven belüli 365 napnak nem kell egybefüggően folyamatosnak lennie.
 
Sokan nem tudják, hogy a nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgató kismamák is kaphatnak GYED-t (GYED extra - részletesebben a cikk utolsó részében).
 
Forrás: http://www.stateofmind.it/2016/11/ruoli-madre-padre-confronto/

 

Meddig utalják a GYED-et?

A gyermekgondozási díj minimum folyósításának időtartama, attól függ, hogy a jogosult mennyi ideig volt a gyermek születése megelőző két évben biztosított. A GYED minimum a szülést követő 24 hétig, illetetve maximum a gyermek 2. életévének betöltéséig jár. Ikergyermekek esetén pedig maximum a gyermekek 3 éves koráig utalják.
 

Így utalják a GYED-et

  • A GYED-et  a tárgyhónapot követő 10. napig folyósítják a jogosult által megadott bankszámlaszámra utólag minden hónapban.
  • Ha valamilyen okból a jogosult nem veszi fel a GYED-t vagy később igényelte, akkor arról még az esedékességtől számított 1 éven belül rendelkezhet.
 

Hogyan kell igényelni?

  • A munkaviszonyban álló szülő a munkáltatójánál igényelheti a GYED-et.
  • Vállalkozók, őstermelők, önfoglalkoztatók a székhelyük szerint illetékes Kormányhivatal Egészségbiztosítási Osztályánál kérvényezhetik a támogatást.
  • Az álláskeresési támogatásban részesülők a Munkaügyi Központotnál kell bejelenteniük igényüket.
 
Fontos, hogy a GYED-et a kérvényezés bejelentése napjától visszamenőleg maximum 6 hónapra lehet igényelni, ez azt jelenti, hogy a támogatást általában az igénybejelentés napját megelőző 6. hónap első napjától lehet megállapítani.
Az igénylés ingyenes, azz elbírálás ideje 18 nap.
 

Milyen iratok kellenek az igényléshez?

  • Igénybejelentés gyermekgondozási díjra nyomtatány;
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolata;
  • magánnyugdíj-pénztári tagság esetén a belépési nyilatkozat;
  • felsőoktatásban tanulók számára a hallgatói jogviszonyról szóló igazolás;
  • a munkáltatói jövedelemigazolások.
 

GYED extra

A GYED. 2014. január 1. napjától kiegészült a GYED Extrával, mely több kedvező újdonságot is tartalmaz.
 
Munkavállalás a GYED mellett
A gyermekgondozási díj folyósítása mellett korlátlanul lehet munkát végezni, amennyiben a gyermek elmúlt 1 éves (2016. január 1-től 6 hónapos kortól). Fontos, hogy nem csak az előző munkahelyre lehet visszamenni, hanem bárhol lehet dolgozni időkorlát nélkül. A fizetés mellett a GYED-et is utalják a jogosultságig.
 
A testvérre is jár a GYED
A GYED alapszabálya szerint egy gyermek után, egyidejűleg csak egy ellátást lehet folyósítani. Ugyanakkor a szülő részére több ellátás is folyósítanható, ha több gyermek van a háztartásban és azok közül legalább egy gyermek 2013. 12.31-ét követően született.
 
Ez azt jelenti, hogy 2014. január 1-et követően, ha újabb gyermek születik a családba, akkor az idősebb testvér után járó ellátás továbbra is megilleti a szülőt, nem kell lemondani az ellátásról, mint korábban. Több gyermek esetében, akkor folyósíthatóak gyermekenként külön – külön az ellátások, ha az ellátások különböző korú gyermekek után kerülnek megállapításra.
 
Diplomás GYED
A GYED exra része az ún. diplomás GYED is. A szabály szerint, ha valaki már legalább 1 év aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők és gyermeke születik, a gyermek 1 éves koráig jogosult a GYED-re.
 
Forrás: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=0ahUKEwjN4MyA8tfSAhWCKiwKHW89AkQQjhwIBQ&url=http%3A%2F%2Fblog.law.ku.edu%2Fstudent-life%2Fpregnant-in-law-school-part-5-adjusting-to-law-school-life-as-the-mother-of-a-newborn%2F&bvm=bv.149397726,d.bGg&psig=AFQjCNEqP7y7PLjD4TgzOgnaUpj3rXrp-Q&ust=1489646009290431
 
A diplomás GYED esetében is emelkedik az összeg. A mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő diákok esetében a garantált bérminimum emelt összegének (161.000 forint) 70%-át számítják, tehát 2017-ben 112.700 forintot kaphatnak. Az alapképzésben résztvevők esetében pedig a minimálbér (127.500) 70%-át veszik alaplapul, ami 2017-ben 89.250 forint.
 
A már végzett hallgató is részesülhet az ellátásban, amennyiben a szülésre munkaviszony hiányában a  diploma – vagy annak hiányában az abszolutórium – megszerzését követő 1 éven belül kerül sor.
 
A GYED Extrával kapcsolatban az OEP Gyakorlati Kisokos közleményében tájékozódhat részletesebben.
 

Méltányosság

Amennyiben az igénylő szülő nem rendelkezik a GYED szabályainak megfelelő biztosítási idővel a társadalmi szolidaritás elve alapján lehetősége van arra, hogy méltányosságért a kormányhivatalhoz forduljon, amely megállapíthatja a jogosultságot. A méltányosságot azonban csak akkor gyakorolják, ha a biztosítottnak minősülő szülő gyed ellátásra való jogosultsághoz szükséges biztosítási idővel nem rendelkezik. Ha a hallgatói jogviszony alapján kérvényezik a gyermekgondozási díjat (diplomás gyed), akkor a kormányhivatal nem élhet a méltányossággal.
Szerző
Ivanyos Judit