Bemutatkozás


„Az "Állat és Ember" Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület, régi állatvédők részvételével jött létre, 2007-ben. Állatvédelmi munkánkat család és munka mellett végezzük, szabadidőnket és anyagi lehetőségeinket rá szánva, azaz NEM munkaviszonyban, és NEM díjazás ellenében.
 
 
Fejlődésünknek köszönhetően működésünk második évétől az egész országból mentünk, elsősorban azonban az állatvédelmi szempontból legkétségbeejtőbb helyzetű, észak- és kelet-magyarországi területekről és a Hajdúságból fogadunk kutyákat. Az iszonyatosan túlterhelt helyi szervezeteken igyekszünk enyhíteni, elsősorban halmozottan sérült, viselkedészavaros, illetve a legnagyobb bajban lévő, (különböző S.O.S. fórumokra feltett, záros időn - legtöbb esetben napokon, órákon - belül) lealtatásra kijelölt állatokat átvéve tőlük, vagy a segítségükkel a működési területükről.
 
Telepünk, menhelyünk nincs, nem is tervezünk ilyet létrehozni. Ideiglenes befogadói rendszerben illetve panziót igénybe véve dolgozunk. Mivel már gazdikeresőként is családban, és nem egy telepen, kennelben élnek a kutyák, a rehabilitáció. és az örökbefogadáskor új családjukba történő beilleszkedésük sokkal zökkenőmentesebbé teszi. Az új gazdi jól szocializált, jól ápolt, egészséges új családtagot kap.
 
 
Kizárólag az 1%-ból, saját erőnkből és eseti adományokból egyidejűleg 60-70 fős állományról gondoskodunk.
 
Csodálatos érzés megtapasztalni, mikor egy megalázott, testileg- lelkileg tönkretett kis lény a kezünk munkájának és a szeretetünknek köszönhetően visszakapja a hitét, bizalmát, az örömet az életben, megerősödik, elkezd rosszalkodni, kóstolgatja, amit addig sohasem érezhetett, majd rátalál az az EMBER, akivel egymásra néznek, és tudják: ők többet sohasem válnak el, vagy mikor az, aki addig csak rugást kapott, akit addig csak elárultak, bizalommal hozzád bújik.
 
Ezektől az élményektől megváltozott az életünk, más, boldogabb emberek lettünk! Ha meg szeretnéd tapasztalni ezt a csodát, csatlakozz hozzánk, és segítsd a világ legőszintébb és legszeretnivalóbb lényeit együtt velünk!
 
 
 
 
Tavaly lettünk 15 évesek, így a felvállalt küldetés mellett illik beszámolni arról is, mit tettünk le az asztalra ez alatt a 15 év alatt.
 
 

Fennállásunk során:

 
  • közel 1900 kutyát adott örökbe, mindet ivartalanítva.
  • 2007 óta chipezve, teljes oltási sorral, egészségesen, a szükséges igen költséges szem- és ortopédiai, traumatológiai műtéteket elvégeztetve adunk örökbe.
  • fennállásunk óta 5270 ivartalanítást végeztettünk, ebből:
    • saját 1900 mentvény,
    • Illatos úti, 2011-es ivartalanítási pilot projekt keretében 71 kutya, innentől datálódik az illatos úti kutyák ivartalanítása
    • 12 ivartalanítási akcióban a részfinanszírozásunkkal 3159 állatot, valamint 
    • további 3 ivartalanítási akcióban is 198 állatot, szociálisan rászorulóknak ingyenesen.
  • 3 gyermekkiadványunk jelent meg, összesen 6000 példányban, amit a gyerekek ingyen kaptak meg.
  • két éven keresztül havi rendszerességgel tartottunk állatvédelmi családi klubot.
  • a Kutyakötelesség sorozatunk előadásaiból 35 oktatófilm készült, mely honlapunkon és a XV. KábelTV archivumából elérhető.
  • 2018-ban a söjtöri mentésért 12 társszervezettel 2 Civil Díjat – a Legjobb Civil Akció és Közönségdíj – is elnyertünk. Ez a civil szféra legjelentősebb elismerése
  • három állatvédelmi nyári tábort, budapesti középiskolai állatvédelmi vetélkedőt, évi két nagyrendezvényt (állatvédelmi témájú családi nap) tartottunk.
  • 2017-ben felállítottuk a legtöbb gazdájával egyidejűleg egy helyen tornázó kutya (valamennyi yorkie volt) Guiness rekordját.
  • amióta létezünk, tíznél is több nagyobb pályázatot nyertünk: kiadványokra, ivartalanításra fordítottuk.
  • 2021-ben kerületünknek a Brit Állattáp pályázatán egy kutyafuttató felújítást nyertünk.
  • 2022-ben a 2. legmagasabb szavazatszámmal a Kétfarkú Kutya Párt Kampánypénz Tékozló pályázatán 500 ezer Ft értékben fizikoterápiás kezelő eszközbeszerzési forrást nyertünk.
 
Ha azt hiszed, ezek csak számok, tudd, hogy mindegyik mögött élő-, érző lények vannak, akikért mi mindent megteszünk.
 
 
Légy részese Te is! SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!”
 
Az "Állat és Ember" Egyesület weblapja: https://allatemberave.wixsite.com/allatesember
 
Segíts adód 1%-ával! Adószámunk: 18195376-2-42
 
Számlaszámuk: 12010453-01006150-00100004
Iban: HU68 1201 0453 0100 6150 0010 0004  
Swift: UBRTHUHB
 
HÍVJ VAGY KÜLDJ 500 FT ÉRTÉKŰ SMS-T A 13600/16 HÍVÓSZÁMRA
 
"Állat és Ember" Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület
Képgaléria

Videó