Kedvezményezett neve: Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház
Technikai szám: 1201

 

A Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház bemutatása

A chanbuddhizmus a buddhista világvallás egyik legnagyobb ága, mely legmélyebben megőrizte az alapító - Shakjamunki Buddha - eredeti tanítási módszerének lényegét.
 
Egyszer Buddha elé számtalan bódhiszattva, szerzetes és világi hívő járult, hogy tanítását meghallgassa. Ő, beszéde befejeztével egy szál virágot vett elő, és némán a hallgatóság elé tartotta. A gyülekezet feszülten figyelt, egyszer csak a sok dermedt arc között egy szerzetes arcán felderült a fény, mosoly ült az arcára. Ekkor a Mester így szólt hozzá:
 
Az én tanításom meghaladja a gondolkodást. Nem alapul szent iratokra. Túl van a szavakon, közvetlenül rátalál az emberi tudatra. És meglátva az ember Buddha-természetét, segít a Buddhává válásban. Te megértetted a tanításomat. Nagyon vigyázz rá, és add tovább az utódoknak!
 
Ez a szerzetes lett az első chanbuddhista pátriárka Indiában. A Tant továbbadták a pátriárkák a méltó utódoknak, mígnem a 28. pátriárka Kínába vitte a tudást. 475 körül lépett Kína földjére. Ő volt Bódhidharma , az első kínai pátriarka.
 
A chanbuddhizmus az ősi kínai kultúra és filozófia talaján újrateremtődött, megerősödött és virágozni kezdett Kínában, s gyümölcsét a Hatodik Pátriárka tanításában hozta meg. Tanítása által sokan megvilágosodtak, és felvirágoztatták a chanbuddhista tanítás módszerét. Fokozatosan egyre több ember gyakorolta a chanbuddhizmust, elterjedt egész Kínában, Japánban, Koreában, és az egész világon.
 
A chanbuddhizmus gyakorlása nem kötődik szavakhoz, dogmákhoz, szívből szívbe, változtatás nélkül adja át a Tant. Nem befolyásolják a változó idők változó kultúrái, ezért tudta megőrizni Buddha eredeti tanításainak legmélyebb értelmét, és ezért is hívják a Szív Iskolájának.
 
A Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház feladata és működése bővebben: www.chanbuddhizmus.mindenkilapja.hu