Bemutatkozás


1990-ben alakult, egyetemi hallgatókból álló, közhasznú egyesületünk sok éve dolgozik azon, hogy a környezetünkben élőknek felhívjuk a figyelmét arra, hogy mennyi minden múlik az egyéni hozzáálláson, ha a környezet, vagy természetvédelemről van szó. Szervezünk és tartunk előadásokat, környezeti nevelünk ifjakat, és felnőtteket, részt veszünk különböző rendezvényeken, szót emelünk fontos ügyek mellett, zöldítjük az egyetemet és környékét, szó szerint, ehető növényekkel, és a botanikus kertben lévő bioparcellánkkal, közvetve pedig jó példákkal és megoldásokkal (pl szelektív gyűjtés megszervezése, komposztálás a kollégiumokban, használt jegyzetek és könyvek börzéje), működtetünk egy ingyenes csere alapon működő Szabad Boltot amivel a campus lakók életét próbáljuk könnyebbé tenni. Az immár 2 éve szervezett garázsvásárainkkal pedig a gödöllői tudatosságra nyitott lakóknak kedvezünk. Kirándulunk, tanítunk, tanulunk, közösséget építünk, mind ezt a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében, immár több mint negyed évszázada.

Mire gyűjtünk?


Tanulmányi utak szervezésére, ismeretterjesztő könyvekre, előadások szervezésére, különböző fenntarthatóságra törekvő projektek megvalósítására (pl használt sütőolaj gyűjtés, garázsvásárok népszerűsítése)


Képgaléria