Bemutatkozás


Kedves Kollégák, Hallgatók, Rekreációs Szakemberek és Érdeklődők!

Az volt az álmunk, hogy a XXI. század társadalmi kihívására egy olyan Közép-Kelet-Európára kiterjedő társaságot alapítsunk, mely a rekreáció területén dolgozó szakembereknek és hallgatóknak nyújt közösségi helyet, szakmai érdekképviseletet és lehetőséget közös, határokon átnyúló projektek, tudományos kutatások és szakmai ismeretbővítések megvalósítására.
A Közép- Kelet- Európai Rekreációs Társaság egy olyan társadalmi szervezet, mely azt tűzte ki célul, hogy részt vegyen olyan tudományos tevékenységekben és kutatásokban, melyeknek középpontjában az egészségfejlesztés, betegségmegelőzés, a nevelés és oktatás, a képességfejlesztés áll. Olyan rekreációs programokat tervez és bonyolít le, melyek egyének, családok és egyéb közösségek számára nyújtanak támogatást abban, hogyan tegyék jobbá egészségi állapotukat, ezáltal könnyebbé téve a mindennapi életet. Hisz mi sem fontosabb annál, hogy jól érezzük magunkat a saját bőrünkben társsal, baráttal, családban, más közösségekben.
Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy a minél szélesebb körben hangoztassuk, hogy a rekreáció kortalan, így a nemzedékek közötti együttműködést, elfogadást, közös élményszerzést is biztosíthatja.
A céljaink sikeres megvalósításával közösségi hálókat hozhatunk létre, szélesebb ismertéggel, programjaink hatékony megvalósításával, társadalmi szintű változásokhoz is hozzá tudunk járulni.
A Társaság törekszik arra, hogy minél több helyszínen meg tudjon jelenni. Sikeres kiállítások, programok és nyertes pályázatok fűződnek most már a KERT nevéhez.
Partnereink között szerepel 5 magyar egyetem: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Eszterházy Károly Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem. A régió országai közül USAMVB of Timişoara, University of Novi Sad és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem. 

A Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaságnak (röviden KERT) három fő szolgáltatása van, melyekkel arra törekszik, hogy népszerűsítse a rekreációt és ösztönözze annak fejlődését társadalmi szinten.

Ezek a következők:

Recreation tudományos magazin: mely a rekreációs területeken folyó kutatási eredményekről számol be magas szakmai színvonalon. Bemutatja a gyakorlatban alkalmazott eljárásokat, Közép-Kelet-Európa számos meghatározó rekreációs szokásait, turisztikai attrakcióit.

A tudományos magazin negyedévenként jelenik meg.

Rekreációs műhely, mely workshop-okat, tudományos üléseket és konferenciákat szervez. Feladata országos és nemzetközi kutatások kidolgozása, majd a szükséges források megteremtéséhez továbbítja azt a Pályázati Iroda felé. A műhely lehetőséget biztosít a hallgatók és szakemberek részére tudományos igényű vizsgálatok megvalósítására, különböző rekreációs programok megszervezésére és lebonyolítására, rekreációs gyakorlóhelyek biztosítására.

Folyamatos programjai:

 

Életviteli Klub (havi rendszerességgel Szegeden, Szombathelyen és Egerben)

 

Pályázati Iroda, mely a kidolgozott kutatási tervekhez és projektekhez biztosít pályázat figyelést, írást, tanácsadást, valamint menedzseli azok megvalósítását.

Kreatív csoportok: a helyi szintű programok kidolgozását és megvalósítását kreatív csoportok végzik az országban most már 4 helyen: Szeged, Eger, Szombathely és Kecskemét.

Ezen tevékenységekhez kapcsolódik a Koordinációs Központ, melynek feladata a hazai és nemzetközi szervezetekkel, egyetemekkel, szolgáltatási központokkal való kapcsolattartás, továbbá a tagszervezetek munkájának összehangolása.

Mire gyűjtünk?


A Közép- Kelet- Európai Rekreációs Társaság egy közhasznú társadalmi szervezet, melynek tevékenység köre az 1997. évi CLVI. tv. 26. § c) bekezdése alapján:

1. Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység.
2. Tudományos tevékenység, kutatás.
3. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
 

Ha Ön is részese szeretne lenni sikereinknek kérjük, támogassa adójának 1%-ával a Társaságot.

Adószámunk: 18136892-2-06. 

Az adó 1 százalék felajánlásának két módja van:

1. Az adóbevallás kitöltésekor a megfelelő mezőbe beírja: Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság. Adószámunk: 18136892-2-06.

2. A honlapról letöltheti az 1%-os felajánló nyilatkozatot. Ezt töltse le és nyomtassa ki, majd tegye bele egy borítékba, amelyre írja rá nevét, pontos címét és adóazonosító jelét. A boríték lezárása után írja alá keresztben a boríték lezárt fülét, majd mellékelje az adócsomagjához vagy külön küldje be a NAV-nak.

Az adományozás további módjai:

1. Adományát átutalhatja sárga postai csekken. Kérésére szívesen küldünk Önnek csekket, melynek igényléséhez írjon nekünk az info@recreationcentral.eu címre.

2. Online is támogathatja a KERT munkáját. Adományát befizetheti online átutalással az OTP Bank által biztosított biztonságos felületen keresztül.

Nagylelkű támogatását előre is köszönjük!
 

Képgaléria