Bemutatkozás


Egyesületünk évek óta a sporttal és a szervezett ifjúsági programokkal próbálja az elkallódásra hajlamos fiatalokat kiemelni a rossz környezetükből. Célunk felé haladva folyamatosan vesszük fel az általános és középiskolákkal a kapcsolatot, hogy felkeltsük az eziránt érdeklődő fiatalok érdeklődését és csökkentsük az iskolai atrocitásokat a fiatalok sorba állításával. Előadásokat szervezünk iskolákban a sportra ösztönzés miatt, ahol egyre nagyobb az érdeklődés eziránt. Minden egyéb civil szervezett programon részt veszünk, emellett  a rendőrség drogprevenciós programjai és egyéb igazolt kulturális programokat szerveztünk az évek alatt a tagságunknak. A megyében soha nem látott hozzáállással az ifjú és tapasztalt egykori sportoló és sportvezető létrehozott 2005-ben egy új ökölvívó klubot. A klub nívóját emelte a szakszerű és modern edzésmódszerekkel, ifjúságvédelmi programokkal dolgozó vezetés mellett a rengeteg önkéntes segítő pozitív hozzáállása is. A 2005-ben alakult Skorpió ökölvívó szakosztály 2011-ben teljesen önálló sportegyesületté alakult, mely a SKORPIÓ BOX CLUB nevet kapta. Ez az újjászerveződés elengedhetetlen feltétele volt a fejlődésnek. Sok jótékony és önkéntes civil szerveződésű rendezvényen és bemutatókon keresztül lassan, de biztos alapokon megismerhette a város az új klubot. Rendkívüli energiával szinte a semmiből indult egyesület egyre hozza a jobbnál-jobb eredményeket és elismeréseket mind országos, mind nemzetközi szinten is. A kezdetektől szorgalmasan szervezett ifjúsági alapokon nyugvó sportélet megkoronázásaként az egyre jobb körülmények között megszervezett edzőtáborozások minden évben felejthetetlen élményt nyújtanak az ifjú sportolóknak.  A saját helyszínen és a külső vidéki helyszínen szervezett edzőtáborozások, valamint a 2009-ben a fejlődés fontos mérföldköveként kialakított edzőterem ad jelenleg is otthont a nagyszámú utánpótláskorú fiatalnak, elsősorban ökölvívónak. Sportbaráti kapcsolataink ápolásának köszönhetően több országos civil és ökölvívó egyesülettel szoros barátságunk alakult ki, mely nem csak a számos általunk látogatott, versenynaptárban szereplő versenyen való részvételünkben merül ki, hanem havi szintű közös edzések és civil programok színesítik azt. Rendkívül jó kapcsolatunk az országos és a megyei szakvezetéssel bizonyítja, hogy stabil helyünk van a magyar box életben.  Számos utánpótlás korú versenyzőnk érmes eredményei mellett több válogatott ökölvívónk és országos bajnokságon elért dobogós helyezéseink igazi példaként szolgálnak a mai útvesztőben kóválygó fiatalság számára. Sokat teszünk azért, ami a fő célunk, hogy a fiatalokat felkaroljuk és ne engedjük elkallódni őket, hanem kihozzuk belőlük a tehetséget. A klub vezetése önzetlen és önkéntes munkája ellenére az egyesület működéséhez és a feltételeinek fenntartásához anyagi fedezetet biztosító segítők nélkül elképzelhetetlen ezen nívós civil egyesület céljainak elérése.

Mire gyűjtünk?


A projekt a tapasztalatok alapján több ezer elsősorban fiatalt mozgat meg  oly módon, hogy a több tucat iskolákkal közös bemutatókon lehetőséget kapnak egy társasággal való megismerkedésre, a szervezett kereteken belül történő kikapcsolódásra és sportolási lehetőségre. Több tucat fiatal kap lehetőséget a szervezett programjainkon és az edzőtáborainkban való részvételre. Minden iskolaigazgató fő problémája a családon és az iskolán belüli erőszak és egyetlen igazgatótól sem kaptunk elutasítást a közös programok szervezését illetően. Mindenkinek tetszik az ötlet melyet még egy szervezet sem valósított meg. Mivel aktív programokról van szó, amiért tenni kell mind a mi szervezetünk mind a fiatalok részéről. A rendőrséggel a szerződés alapján együttműködött drogprevenciós programok és a más civil szervezetekkel ugyancsak szerződés alapján leegyeztetett kulturális és egyéb programok minden tagunk számára kötelezően előírtak. Kiemelten kell kezelnünk a hátrányos helyzetű fiatalokat is és a roma fiatalokat is, akiknek nem sok lehetőségük akad a közösségi szerveződésen és  sporton kívül az életük jobbá tételére. Külön szerződéses viszonyban állunk hasonló hátrányos helyzetű ifjúsággal foglalkozó intézménnyel is. Az már csak egy újabb egyedi lehetőség a tehetséges fiatalok számára, hogy sporteseményen kamatoztassák szorgalmukat.

A projekt fő programjai esélyegyenlőségi, egészségmegőrzési, közös sportolási, drogmegelőzési és közösségbe illeszkedési célt szolgálnak.

 

A projekt elkallódásra hajlamos fiatalok sportra és közösségi programokra ösztönzésén alapul.

A projekt időszaka alatt felkeresett és közös szakmai programot megvalósító több tucat lokális iskola és civil szervezet megfelelő háttértámogatást és ifjúsági tömegbázist biztosít a projekthez.

A projekt hetente-kéthetente szervezett közös kulturális, sporttevékenységi és egyéb közösségkovácsoló és ifjúsági programból állna.

A sport mint olyan szorosan összefügg a drog-, alkohol- és dohányzás mellőzésével és a fiatalok életpályájának, tanulásának és családi kapcsolatainak közvetett kontrolljával. Régi tapasztalataink és igazolt iskolai kapcsolataink számos fiatal életét tudták rendbe tenni az évek alatt a velünk való kapcsolattartás idején.

A projekt a ciklikus programok mellett közösségkovácsoló, egészségmegőrzési és sportolási célból egy bentlakásos és egy vidéki edzőtáborozásból áll, ahol sportorvosi felügyelet mellett a sportágat választó ifjúság mellett a kizárólag egészségfejlesztési céllal megjelenő fiatalokkal is kiváló szakmai programokon veszünk részt.

Az elmúlt évek során szervezett hasonló projektek szakmai leírásán túl rengeteg fotó is igazolja ifjúsági civil tevékenységünk fontosságát.

 

A fiatalok szempontjából a projekt egybefogja a közösségkovácsoláson túl: a nevelés és oktatást, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, kábítószer-megelőzés, természet- és környezetvédelem területét is. Az évek alatt a jogelőd szervezettel is több ezer fiatal kapcsolódhatott be a szervezeti életünkbe és több száz fiatal vett részt a szervezett kulturális, egészségmegőrző és a káros szenvedélyektől mentes programjainkon. Emellett nem utolsósorban a tehetséges és a sportág iránt kiemelten érdeklődő fiatalok a szervezett szakmai kereteken belül sportversenyeken vehetnek részt, amely sportversenyek kizárólag önkéntesek bevonásával kerül megrendezésre..


Mire használtuk fel?


A szombathelyi Skorpió Box Club, mint mindig, az ökölvíváson kívül most is egy szenzációs

új programmal rukkolt elő a nagyközönségnek: a külföldön már elterjedt (Spartan Race, Mud

Race, Brutál Futás, stb. néven ismert) és most már hazánkba is eljutott nagy

népszerűségnek örvendő emberpróbáló akadályversenyt rendez Szombathely városában!

Mi is ez? Ez a kihívás az emberpróbáló feladatokról szól. Itt nem számít az időjárás és a

domborzati nehézségek, ami dominál, csak a szív és az akaraterő.

Népszerűsége az egyszerűségében keresendő. Nincs szükség drága felszerelésekre, sem

konditeremre, csak a megfelelő felkészültségre kell helyezni a hangsúlyt. A másik fontos

feladat, hogy ne adjuk fel menet közben. Több természeti elemmel kell megvívni a harcot,

ráadásul mindezt időre. Alapvetően a futás a fő cél, de nehezítésként a sárral, a vízzel,

különböző akadályokkal, ügyességi feladatokkal is meg kell küzdeni. A táv hosszát előre

nem pontosítja a Skorpió Box Club, ahogy a kihívás próbatételeit sem.

 

Skorpió Box Club nyári edzőtáborozást szervez július végén bűnözésre hajlamos gyereke részére

A Skorpió BC nyári edzőtábort szervez Balatonfüreden a club tagjai és külsősök részére.

Idén a vezetőség úgy gondolta, hogy az ökölvívás népszerűsítése és a sportra-, egészségre nevelés érdekében szélesebb körben teszi lehetővé ezen táborozást.

 

Ezért igény esetén mindenki számára lehetőség nyílik a Skorpió Box Club csapatával részt venni egy közös nyári edzőtáborozáson.

 

Tervezett programok nem klubtagok számára:

-              napi egy kötelező edzés a háromból, ami az egyéni erőnléthez mérten lehet több is….,

-              bunyó kipróbálási lehetőség mindenkinek a szintjéhez mérten (nem kötelező),

-              ökölvívó és kiegészítő sportszakmai elméleti továbbképzés,

-              kulturális (Tihany, Zánka, nevezetességek, múzeumok) szabadidős és egészségmegőrző programok (hajótúra, kirándulások, quad, gokart, foci, kosár, asztalitenisz, stb.),

-              közös vagy egyéni (családi) strandolási lehetőség.

 

A Skorpió BC minden sportkedvelő részére az idén már 7. alkalommal rendez jótékonysági box gálát.

Ezzel a rendkívül nagyszabású, nemzetközi szintre emelt rendezvénnyel tisztelgünk Barátunk Hauer Lajos emlékének.

Számos helyi és hazai híresség védnöksége alatt megrendezendő gálán az összes ökölvívó korosztályban és súlycsoportban láthatunk jobbnál-jobb éles küzdelmeket. Harcművészeti és szórakoztató elemekkel tűzdelt gálánk egyedinek számít országos szinten is.

 

A rendezvény főleg a fiatal, hátrányos helyzetű, kirekesztett, aggresszivitásra hajlamos fiatalokat közelíti meg sikerrel.


Videó