Küzdelem az áremelkedéssel – most van igazán szükség a segítségre
 
 
Az utóbbi időszakban a vírus okozta gazdasági nehézségek miatti fogyasztói áremelkedések emberek ezreinek a sorsát nehezítik meg, melyen a civil szervezetek tudnak némiképp enyhíteni. Ugyanakkor maguk a civil szervezetek és egyházak is érzik a bőrükön az emelkedő árak terhét. A krisnásoknál egyrészt növekedett az ellátást igénylők köre, ezzel párhuzamosan viszont éves viszonylatban 30%-kal nőttek a kiadásaik is. A segélyakciókra összeállított ajándék élelmiszercsomagok tartalmukat tekintve a legszükségesebb és legértékesebb összetevőket foglalják magukban, mint az utóbbi időben leginkább megdrágult olajat, lisztet, cukrot, margarint stb.
Számítanak rá, hogy az elkövetkező időkben tovább gyarapodnak majd a segélykérelmek, ám az, hogy mennyire tudnak majd lépést tartani az emelkedő igényekkel és közben fenntartani az ellátás minőségét, egyre inkább függ majd a lakossági és céges támogatásoktól. „Sosem volt még ilyen nagy szükség az összefogásra, mint most.” – mondja Szilaj Péterné, sajtószóvivő. – „Amellett, hogy mi magunk is igyekszünk spórolni, amin csak tudunk, a szervezetünknek felajánlott árengedmények, ingyenes szolgáltatások, a munkadíjak elengedése és az adományok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a segítő munkát.”
 
Ünnep a segélypontokon
Az ételosztó program koordinátorai idén 27 helyszínen mintegy 5400 főt látnak vendégül a tálaló standokon, vagy a különféle segítő intézményekben. Az osztópontok legtöbbjén a helyi önkormányzatok és családsegítő szervezeteik jelölik ki azokat a támogatottakat, akiknek leginkább szükségszerű és indokolt, hogy kívülről érkező segítséget kapjanak a talpon maradáshoz, és ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a karácsonyt.
A Krisna-hívők egész évben, a hét hat napján várják osztópontjaikon a szociálisan hátrányos helyzetben lévőket friss, meleg egytálétellel és pékáruval, ám most, a kiemelt ünnepi alkalmak során a meleg ebéden felül egy legalább 12 összetevőből – konzervekből, tartós tejből, lisztből, cukorból, olajból, száraztésztából, sós és édes csemegékből – álló élelmiszercsomagot juttatnak a rászorulóknak.
 
Hírességek a pult mögött
 
Az akciók önkéntes csapatához minden évben szívesen csatlakoznak közszereplők is. Idén nem először Fischer Iván a családjával, valamint Geszler Dorottya és lánya is erősíti majd az önkéntes csapatot. Várhatóan a krisnás közösséget erősítő Molnár Bálint, a TV2 Ninja Warrior című műsorának döntőbe jutott szereplője is ellátogat majd el a népligeti akcióra. Fiatal kora ellenére élete fontos részének tartja az adakozást, az ellehetetlenült helyzetbe jutottak támogatását. Ugyanitt Kardos-Horváth János, a Kaukázus együttes frontembere, a Dal 2021 versenyen „az év szövegírója” kategóriájának győztese is beáll majd az osztópult mögé. Jelenlétük támogatja az eseményt, valamint felhívja a figyelmet az embertársainkról való gondoskodás fontosságára.
 
Adományozz életet
 
Az Ételt az Életértnél végzett munka folyamatos, komoly erőfeszítést igényel. A civil adományozók áldozatvállalása, a vállalkozói támogatások és a személyi jövedelemadó 1%-a egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a Krisna-hívők ilyen nagy számban tudják támogatásban részesíteni a nehéz sorsú embereket – ezt csakis összefogással lehet véghezvinni. A Krisna-hívők egyháza és alapítványa továbbra is jó szívvel várja a pénzbeli és élelmiszer adományokat a www.eteltazeletert.hu és a www.krisna.hu oldalon.
 
 
A Karácsonyi Szeretetlakoma - ételosztó akció további állomásai:
  • December 15., Boncod - Autista Sérültekért Zalában Alapítvány: Tartós élelmiszer 50 főnek
  • December 17., Kiskunhalas: 150 adag meleg étel és 70 csomag
  • December 19., Debrecen: 100 adag étel és csomag
  • December 19., Eger: 700 étel és csomag
  • December 23., Marcali: 70 étel és csomag
  • December 24-25-26., Népliget: 1000 adag étel és csomag
  • December 24-25-26., BMSZKI (11 helyszínen) és Menhely Alapítvány (2 helyszínen): 600 adag étel és kiegészítők
 
Képek forrása:  Krisna.hu
 
Szerző
Varga Dóra Boglárka