Az egyéni vállalkozók számára készített adóbevallási tervezetnél a NAV a tárgyévet követő év február hó utolsó napjáig beérkezett adatokat fogja figyelembe venni. A változás érinti a bevallási határidőt is, az ugyanis az egyéni vállalkozók esetében is ezentúl május 20-a lesz a korábbi február 25. helyett.
 
 
Fontos azonban, hogy a NAV által készített tervezet kiegészítésre szorulhat, mivel a hivatal a tárgyév tekintetében nem rendelkezik információval a magánszemélyek vállalkozási tevékenységből származó jövedelmére vonatkozóan. Ezért – a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az adószámos magánszemélyekhez hasonlóan – az egyéni vállalkozóknak is mindenképpen szükséges lesz majd módosítani a bevallási tervezetet, vagy önállóan benyújtaniuk a saját maguk által elkészített bevallásukat.