Időnként ismert emberek is ellátogatnak a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályára, találkoznak orvosokkal és a csontvelő-átültetésre váró gyerekekkel, találkoznak azokkal, akik a beavatkozást követően a steril boxban várják, hogy immunrendszerük megerősödjön. Végül átsétálnak a kórház területén lévő Démétér Házba is, ahol a gyerekek a lábadozás hosszú és nehéz időszakában együtt élhetnek szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz. Az ismert emberek azt is megtudják ilyenkor: lehetőség nyílt a Démétér Ház bővítésére, de ehhez legalább 100 millió forintra lenne szükség. És ők ilyenkor gondolkodás nélkül arra kérnek mindenkit: segítsen, hogy a bővítés megvalósulhasson. Megfogalmazták gondolataikat, mi filmre vettük azokat.
 
HAJÓS ANDRÁS műsorvezető, zenész bevallotta: nagyon erős ellenérzését kellett legyőznie ahhoz, hogy ellátogasson a kórházba. „A világon a legjobban kórházba utálok menni. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül, önszántából senki sem megy oda. Kivéve azokat a csodálatos embereket, akik a gyógyító hivatást választották. A jó hír az, hogy mi, akik nem vagyunk sem orvosok, sem ápolók, ugyancsak tudunk valamit tenni a betegekért. Itt van például egy gyönyörű épület, ami sajnos csak gyönyörű, de még nem szolgálja azt a célt, amit szolgálnia kellene. Mindenkit arra kérek: segítsen abban, hogy a Démétér Háznak ez a szárnya is elkészülhessen!”
 
 
PERSÁNYI MIKLÓS a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója is fontosnak vélte a bővítést. „Én olyan helyen dolgozom, ahol nagyon sok gyerek és szülő fordul meg, másfelől magam is neveltem gyerekeket, és pontosan tudom, hogy egy szülőnek nincs annál nagyobb bánata, mintha a gyerekének valami baja van, pláne, ha kórházba kerül. Ilyen helyzetben a szülő közelsége életfontosságú! Így tehát ez a csodálatos munka, ami itt folyik a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályán úgy lenne teljes, ha a Démétér Ház új szárnya is elkészülhetne.”
 
 
LITKAI GEGELY Karinthy-gyűrűs humorista is arra kért mindenkit: segítsen! „Sokszor kérdezik a humoristát, hogy mi az, amivel nem szabad viccelni. Az egyik ilyen a betegség. Valamit azonban kezdenünk kell ezzel is, és ha nem viccelhetünk vele, akkor segítsünk a betegeken. Ahol állunk, az a Démétér Ház másik fele… lehetne, ha önök is hozzájárulnának, ahhoz, hogy elkészülhessen, és még több csontvelő-átültetésen átesett gyerek élhessen együtt a szüleivel a lábadozás hosszú és nehéz időszakában. Segítsenek, hogy bővülhessen a Démétér Ház!”
 
 
LENKOVICS BARNABÁS még az Alkotmánybíróság elnökeként járt a Szent László Kórházban és a Démétér Ház már működő szárnyában. Ő ezt mondta a látogatás után: „Az össze emberi jogi dokumentum, Magyarország Alaptörvénye és az Alkotmánybíróság gyakorlata is az emberi jogok hierarchiájának csúcsára helyezte az élethez és az emberi méltósághoz való jogot. Ebben a sorrendben. Hiszen emberi méltósága csak az élő embernek lehet. Ezért: a legmagasabb rendű jogvédő munka az életvédelem. Maximális tisztelet és támogatás illeti meg azokat, akik az életért küzdenek nap, mint nap.  A Démétér Alapítvány, a Démétér Ház is méltó arra, hogy megkapja azt a maximális támogatást, amelyből bővülhet, és kiterjesztheti a tevékenységét.”
 
 
A CSÍK ZENEKAR a Démétér Ház támogatói estjén lépett fel, a muzsikusok nevében Barcza Zsolt üzent: „Mi, a Csík zenekarral gyakran kapunk meghívást jótékonysági koncertekre, melyeket lehetőségeinkhez mérten nagyon szívesen el is vállalunk, különösen, ha gyermekekről van szó. Reméljük, önöknek is ugyanolyan fontos a csontvelő-transzplantált gyermekek és a Démétér Ház sorsa, mint nekünk, kérjük, támogassák őket!”
 
 
HAJDÚ STEVE színész, rádiós műsorvezetőt jókedvű, örökké vidám embernek ismerjük. A séta után tőle szokatlan komolysággal nézett a kamerába, miközben körülbelül így foglalta össze a gondolatait. „Szerencsés helyzetben vagyunk mi, színészek, mert ha olyan karaktert kell játszanunk, aki beteg, vagy valamilyen egészségügyi problémája van, akkor este hétkor elkezdünk küzdeni egy betegséggel, de fél tízkor számunkra vége is van a kálváriának. Én azt kívánom, hogy minél hamarabb legyen vége az itt gyógyuló gyerekek kálváriájának is. Én segítek, és önöket is arra kérem: mindannyian segítsenek abban, hogy felépülhessen a Démétér Ház új szárnya!”
 
 
HALÁPI SÁNDOR a Tiszakécskén élő kétszeres velocipéd-világbajnok egy fotózás szünetében mondta a következőket: „Versenyeim során sokszor azt éreztem: nem bírom tovább. De az akaraterő mindig győzött, soha nem adtam fel. A Démétér Ház bővítéséhez azonban az akarat kevés, az önök támogatása is szükséges. Kérem, segítsenek!”
 
 
Mi sem mondhatunk mást: hallgassanak a híres emberekre, és hallgassanak a szívükre. Segítsenek!
 
 
 
 
 
 
 
 
Szerző
Ivanyos Judit