Került már olyan helyzetbe, hogy véletlenül derült ki Ön számára, hogy feketén dolgozik, munkaadója nem jelentette be? Nem? Akkor szerencsésnek mondhatja magát. Azonban ha az Ön válasza igen, egyetért azzal, hogy a munkavállalók védelme érdekében hasznos egy ilyen lista.
 
Állást keres? Akkor böngéssze át ezt a listát, kiemelten hasznos lehet önnek.
 
 
Az állami adó- és vámhatóság a honlapján folyamatosan frissítik azon cégek vagy magánszemélyek listáját, névvel, székhellyel, adószámmal, (vagy adóazonosító jellel), akikkel szemben megszületett a végleges végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat, mert nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek, köznyelvibben fogalmazva: akik feketén alkmazzák beosztottjaikat.
 
A név, adószám, székhely és egyéb, beazonosítást lehetővé tévő adatokon kívül megtaláljuk a honlapon a bírósági végzés napját is. Ha az adóhatóság határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt pert indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.
 
Az adóhatóság honlapján két évig találhatók meg a szabályszegők listája, feltéve, hogy nem állapítják meg ismét a mulasztást. Így a listát ellenőrizve ki tudja deríteni,a  cég, amelyhez felvételt kívánna nyerni, vétett-e ilyen hibát a közelmúltban.
 
A listát itt tudja megnézni.
Szerző
Mirkó Anna