2023-ban közel 2 millió magánszemély összesen több, mint 15,4 milliárd forintot ajánlott fel a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség program javára.
 
A legtöbb felajánlást – ahogyan a korábbi években is – a Magyar Katolikus Egyház kapta, amelyet a Magyarországi Református Egyház, és Nemzeti Tehetség Program követ a kapott felajánlás összege alapján felállított sorrendben.
 
A 2023-ban az első tíz legtöbb felajánlást kapó vallási közösség megegyezik a 2022-ben TOP 10-ben végzettekkel, azok sorrendjében is csak két változás történt. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség megelőzte a Magyarországi Krisna-tudatú hívők közösségét, így az 5. helyre került. Valamint a Gyémánt út Buddhista Közösség előre lépett a tizedik helyről a kilencedik helyre, megelőzve a Hit gyülekezetét.
 
A legnagyobb növekedés mind a felajánlók számában, mind a felajánlott összegben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség esetén történt. Tavaly az azt megelőző évhez képest 42%-kal több adózó, összeségében 58%-kal magasabb összeget ajánlott fel számukra.
 
A TOP 10 szereplő összesen 14 milliárd forintnyi felajánlásban részesült, amely az összes felajánlásnak több, mint a 90%-át jelenti.
 
Név
Felajánlott összeg (Ft)
MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ
6 048 508 395
MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ
2 657 460 792
NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM FELADATAI
2 021 871 781
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
743 049 745
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG
718 331 881
MAGYARORSZÁGI KRISNA-TUDATÚ HÍVŐK KÖZÖSSÉGE
691 365 748
MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ
461 179 082
A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ
290 239 337
GYÉMÁNT ÚT BUDDHISTA KÖZÖSSÉG
203 376 059
HIT GYÜLEKEZETE
169 614 675
 
Míg 2022-ben 147 db, addig 2023-ban 155 db vallási közösség közül lehetett választani. Idén a technikai számmal rendelkező vallási közösségek száma 164 db, tehát folyamatosan bővül a felajánlásra jogosultak köre. Továbbá 2024-ben ismét a Nemzeti Tehetség Program a kiemelt költségvetési irányzat, amely javára szintén felajánlható a személyi jövedelemadó plusz 1%-a.
 
A technikai számmal rendelkezők listája a NAV honlapján érhető el.
 
kép forrása: Pexels
 
Szerző
Szabó Éva