A családi kedvezményt az szja-bevallásban utólag is lehet érvényesíteni, amelynek menetét előző cikkünkben foglaltuk össze. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben hívta fel az elvált, külön élő szülők figyelmét arra, hogy milyen feltételek esetén vehetik igénybe mindketten gyermekük után az adókedvezményt.
 
 

Mit értelmeznek félre gyakran az elvált szülők?


A NAV által gyakran tapasztalt hiba, hogy a közös felügyeletet megállapító bírósági döntés, illetve ügyvéd előtt tett megállapodás alapján érvényesítik a szülők közösen az adókedvezményt.
Azonban nem elegendő a közös felügyelet az adókedvezmény igényléséhez, az csupán a felváltva gondozás előfeltétele, amely még mindig nem alapozza meg a családi kedvezmény megosztását.
 


Mi a különbség a közös felügyelet és a felváltva gondozás fogalma között?


A közös szülői felügyeleti jog, azt foglalja magában, hogy a szülők közösen kell, hogy döntsenek a gyermek életét meghatározó körülményekről, mint például születéskor a névválasztásról, az állampolgárság megválasztásáról vagy később az iskola kiválasztásáról.
 
Míg a felváltva gondozás azt jelenti, hogy a szülők megállapodnak abban, hogy a gyermek meghatározott ideig az anyával és meghatározott ideig az apával él, tehát felváltva nevelik a gyermeküket. A felváltva gondozás tényét bírói ítélet vagy a felek bírói ítélettel jóváhagyott egyezsége, illetve a felek megállapodása kell, hogy rögzítse.
 


Milyen további feltételek szükségesek a kedvezmény érvényesítéséhez?


Ha a felváltva gondozás ténye fennáll, fele-fele időben gondoskodnak az elvált szülők a gyermekükről, akkor a kormányhivatal felé közösen nyilatkozniuk szükséges arról, hogy kérelmezik a családi pótlék 50-50 százalékos arányban történő megosztását is. Ebben az esetben a gyermek kedvezményezett eltartottként szerepeltethető az anya és az apa, valamint házastársaik bevallásában is, így a családi kedvezményre is 50-50 százalékos arányban válnak jogosulttá.

Ha a felváltva gondozott gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek, akkor a 2023. január 1-től bevezetett plusz kedvezményt (66 670 forintot) is 50-50 százalékban vehetik igénybe a szülők.

Fontos, hogy amennyiben a szülők gyermeket felváltva gondozzák, de a családi pótlékot 100 százalékban az anya kapja meg, akkor az apa nem érvényesítheti a családi kedvezményt, az anya viszont a teljes összeget igénybe veheti.
 
kép forrása: Pixabay
 
Szerző
Szabó Éva