A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény mellett 2023. január 1-től bevezetésre került a 30 év alatti anyák kedvezménye. Ennek keretében röviden összefoglalva azoknak a 30 évnél fiatalabb nőknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, akiknek 2022. december 31-ét követően születik gyermekük.

Mivel a gyermekvállalás korhatára napjainkban egyre inkább kitolódik, így nem sok ideig számíthatnak erre a kedvezményre a fiatal anyák. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők átlagos életkora az első gyermekük születésekor 2014 óta folyamatosan emelkedik, amelyet 2021-ben már 29,08 évben állapított meg a hivatal. Ez azt jelenti, hogy átlagosan kevesebb, mint egy évig lesznek az adókedvezményre jogosultak az érintettek.


Ki veheti igénybe a kedvezményt?


A kedvezmény azoknak a fiatal anyáknak jár, akik 2022. december 31-ét követően lettek jogosultak családi adókedvezmény érvényesítésére magzatukra (a várandósság eléri a 91. napot), vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekükre tekintettel.

A kedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az nő betöltse a 25. életévét és még nem legyen 30 éves.


Mekkora a kedvezmény mértéke?


Mivel az szja mértéke 2023-ban 15%, így a feltételek teljesültekor ennyivel több pénzt vihet haza a dolgozó fiatal édesanya, illetve a kedvezmény a gyermekgondozási ellátásokra is érvényesíthető.

Van azonban felső határa az igénybe vehető kedvezménynek, amely a KSH által az előző év júliusára megállapított teljes munkaidőben foglalkoztatottak nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetének összege. Ez idén jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent.


Mely hónapok számítanak jogosultsági hónapoknak?


A jogosultság a családi kedvezményre való jogosultsághoz kötött, arra a hónap vehető igénybe, amelyben a fiatal anya családi kedvezményre való jogosultsága a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére, illetve a magzatra tekintettel fennáll, de legkorábban a 25. életéve betöltésének hónapját követő hónap.


Milyen módon érvényesíthető az adókedvezmény?


A kedvezményt év közben a munkáltató, kifizető felé tett adóelőleg-nyilatkozatban is lehet kérni és az év végén a személyijövedelemadó-bevallásban is érvényesíthető.
 
kép forrása: Pexels
 
Szerző
Szabó Éva