A kormány törvényjavaslata az ország költségvetésének 0,9 százalékára egészítené ki az egyházaknak a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásából járó összeget. A január 1-jétől javasolt módosítást az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/9065. számú törvényjavaslatba építették be, amelyet beterjesztettek az Országgyűlés elé november 10-én.
 
A törvényjavaslat 96. paragrafusa az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi törvényt módosítaná. E szerint „amennyiben az egyházakat megillető összeg együttesen nem éri el a nyilatkozattal érintett évre bevallott, az összevont adóalapot terhelő, adókedvezményekkel csökkentett személyi jövedelemadó 0,9 százalékát, ennek mértékéig az egyházaknak ténylegesen átutalandó összeget a központi költségvetésből ki kell egészíteni”.
 
A törvényjavaslat részletes indoklásában az szerepel, hogy az egyházi alapintézmény-működés finanszírozási rendszerének módosítása azért indokolt, hogy biztosítottá váljon az egyházak további zavartalan hitéleti tevékenységének támogatása.
 
Ennek érdekében – egyben elismerve az egyházak társadalmi szerepvállalásának erősödését, beleértve az egészségügyi intézmények fenntartását is – szükséges az egyház finanszírozási törvénynek az első Orbán-kormány által elfogadott elvi alapokhoz visszatérő módosítása – tartalmazza a törvényjavaslat.
 
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után, szeptember 6-án tartott sajtótájékoztatón azt mondta: húsz százalékkal csökkent a katolikus egyháznak tett egyszázalékos adófelajánlás összege idén az előző évhez képest, miközben a felajánlók száma nem lett kevesebb.
 
Úgy fogalmazott, ebből látszik, hogy az adóügyi változások érzékenyen érintik az egyházakat is.
A Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata múlt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 2011-es adókból származó összeg az előző évhez képest jelentősen, húsz százalékkal csökkent, noha a felajánlások száma növekedett. „Ez a személyi jövedelemadó-szabályok tavalyi drasztikus változása, az egykulcsos adó bevezetése miatt történt így” – írták.
 
Forrás: MTI