Az március végén hatályba lépett 59/2020. kormányrendelet szerint a gyedre, gyesre, gyermeknevelési támogatásra jogosultságot a veszélyhelyzet ideje alatt továbbra is fennállónak kell tekinteni, és az ellátást a veszélyhelyzet időtartamára eső naptári napokra folyósítani kell.
 
 
A rendelet a szülőkön kívül érvényes a diplomás gyedre, a nevelőszülői, illetve a nagyszülői gyedre jogosultakra is. A nagyszülői gyed esetében nem áll fenn a meghosszabbítás, ha a jogosult letartóztatásban van, vagy szabadságvesztését, elzárását tölti. Ez megszűnik akkor is, ha a szülők visszavonják korábbi nyilatkozatukat, amiben lemondtak a gyermekgondozást segítő eljárásról és egyetértenek vele, hogy azt a nagyszülőknek folyósítsák.
 
Fontos könnyítés, hogy a gyedre, illetve a gyesre jogosultságnál a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell vizsgálni, hogy a nagyszülő a gyermeket saját háztartásában neveli, gondozza-e.
A meghosszabbított idejű jogosultság esetén más, a rendeletben felsorolt további ellátás vagy támogatás viszont nem vehető igénybe.