Hogyan alakult tavaly a felajánlók száma és az összegyűlt felajánlások összege?

 
2022-ben az előző évhez képest csökkent a civil szervezetek számára felajánlást tevők száma, csak 1,44 millióan rendelkeztek az adójuk 1%-ról, ami 13,08 %-os visszaesést jelentett. Ettől függetlenül azonban felajánlások összege 4%-kal nőtt, megközelítette a 11 milliárd forintot.
Az egyházak esetén mind a felajánlások számát, mind a felajánlott összeget tekintve növekedés történt 2022-ben, hiszen 1,61 millió fő ajánlotta fel vallási közösségnek a technikai 1%-ot, amelyből így szintén közel 11 milliárd forint gyűlt össze.
A civil szervezetek csak kicsivel több, mint 32 millió forinttal kaptak több felajánlást a vallási közösségeknél.
Továbbá 200 ezren voltak azok, akik a technikai 1%-ot a Nemzeti Tehetség Programra szánták, így annak megvalósítását összesen majdnem 1,5 milliárd forinttal támogatták a magánszemélyek a befizetett személyi jövedelemadójukból.
 
 

A legtöbb felajánlást gyűjtött öt civil szervezet

Civil kedvezményezett Felajánlás összege
Országos Mentőszolgálat Alapítvány 266 351 913 Ft
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány  207 410 251 Ft
Bátor Tábor Alapítvány 145 177 425 Ft
Bethesda Kórház Alapítvány 131 724 593 Ft
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány 103 351 358 Ft
 
A lista első négy helyére 2022-ben is ugyanazok a civil szervezetek kerültek, mint az azt megelőző évben. Az 5. helyre lépett előre a rangsorban a 2021-ben 6. legtöbb felajánlást kapott Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány. A top 5 kedvezményezett kapta meg az összes civil szervezet számára tett felajánlás összegének 7,8%-át 2022-ben.
 
Az élen álló Országos Mentőszolgálat Alapítvány és a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány esetén 2021-hez képest csökkent a felajánlók száma és az összegyűjtött felajánlások összege is, ezzel ellentétben a Bátor Tábor Alapítványnál mindkettő nőtt. A lista 3. és 4 helyezettjének pedig az előző évhez képest ugyan kevesebben ajánlották fel a személyi jövedelemadójuk 1%-át, de a felajánlásokból összegyűlt bevétel ennek ellenére magasabb lett.
 
 

A legtöbb felajánlást gyűjtött öt vallási közösség

Vallási közösség Felajánlás összege
MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 5 079 309 758 Ft
MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 2 192 580 173 Ft
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 607 349 077 Ft
MAGYARORSZÁGI KRISNA-TUDATÚ HÍVŐK KÖZÖSSÉGE 553 194 773 Ft
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG  454 074 942 Ft
 
A plusz 1%-os felajánlások esetén a lista első öt helyén álló vallási közösség sorrendje 2021-hez képest nem változott, és általuk összesen kapott felajánlás az egyházi közösségeknek tett felajánlások több mint 81%-át tette ki.
 
Az egyházak által kapott felajánlások növekedésének hátterében az állhat, hogy az egyházak esetén nem kell minden évben nyilatkozni, hanem az előző évben tett felajánlások érvényben maradnak mindaddig, amíg nem ad be újabb nyilatkozatot vagy korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza a magánszemély.
 
Idén több mint 32 ezer civil és 155 technikai számos kedvezményezett, valamint a Nemzeti Tehetség Program közül választhat. Azonban a felajánlás előtt érdemes ellenőrizni a NAV oldalán, hogy a választott szervezet jogosult-e felajánlásra.
 
A NAV által közzétett kimutatások és elszámolások itt érhetőek el.
 
kép forrása: Pexels
 
Szerző
Szabó Éva