Bemutatkozás


Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006 óta képviseli hazánkban a japán taiko dobolás hagyományait. Az azóta eltelt időszakban több mint 300 koncertet adott a zenekar, mely fellépések kivétel nélkül nagy sikert arattak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a formáció időről-időre látványos és változatos koreográfiai elemekkel tarkított, lendületes előadásmódjáról és dinamizmusáról híres dobszínházat tárt a közönség elé.
A színpadi megjelenés és hangszerpark a műfaji sajátosságok figyelembe vételével a japán tradíciókat követve került kialakításra.
Az ütőegyüttes koncertjei kortól függetlenül kínálnak remek kikapcsolódási lehetőséget az igényes szórakozásra vágyók körében.
A formáció életében fontos szerepet tölt be a hagyományteremtő szándékkal útjára indított, teljesen önálló szervezésű "SAKURA" koncertsorozat, melynek első előadására 2008. áprilisában került sor, 2012-ben pedig első alkalommal került megrendezésre a "NATSU", a nyár köszöntő rendezvény. Ezen előadások alkalmával kerül bemutatásra az évente teljesen megújuló színpadi produkció.

Képgaléria

Videó