Bemutatkozás


A Gyermekmentő Alapítvány 2004-ben jött létre, családi tragédia ösztönözte alapítását. Az emberi természet ilyen, sajnos addig nem látjuk, milyen sok kisgyereket fenyeget súlyos, olykor halálos betegség, amíg közvetlenül nem tapasztaljuk.

 

Miért a gyerekek?

 

A válasz egyszerű, ahogy a Talmud mondás is tartja: "Aki megment egy életet, egész világot ment meg." Főként, ha egy csöppség életéről van szó, akinek játékok helyett infúzió, hinta helyett kórházi ágy, önfeledt kacagás helyett pedig a fájdalom jut. Ilyenkor a szülők feláldoznák akár saját életüket is, ha azzal megmenthetnék gyermeküket. Egy-egy betegség kialakulása akár az egész család megélhetését veszélyeztetheti, a drága kezelések és gyógyszerek miatt, de többszörösen igaz ez, ha a beteg gyermek egész napos felügyeletet igényel.

Alapítványunk az ilyen nehéz helyzetbe került családoknak nyújt segítséget. Kiemelkedő eredménynek tartjuk, hogy alapítványunk maradéktalanul, minden egyes hozzánk érkező kérésnek eleget tudott tenni, támogatást tudtunk nyújtani a mielőbbi gyógyulás érdekében és különösen azokban az esetekben tudtunk helytállni ahol gyermekéletek megmentéséről van szó.

Mire gyűjtünk?


A Gyermekmentő Alapítvány nem csak közvetlen anyagi támogatást nyújt a rászoruló beteg gyerekeknek, orvosi készülékekkel, műszerekkel is segíti a kicsik gyógyulását.

Gyermekeink megmentésének másik alappillére a kórházak korszerűsítése. Alapítványunk a gyermekklinikák felszerelésének, fejlesztésének és kutatásainak támogatásával is a szenvedő kicsik életéért küzd.


Mire használtuk fel?


Nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a betegségek megelőzésére. Nem csak a már kialakult betegségek gyógyítását, hanem azok minél korábbi felismerését is támogatjuk a megfelelő szűrővizsgálatok finanszírozásával. Meggyőződésünk, hogy egy adott betegség megelőzése épp oly fontos, mint a gyógyítás támogatása már meglévő betegség esetén