Bemutatkozás


Az In Medias Brass 2010 januárjában alakult, tagjai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művész diplomát. Az együttes – megalakulását követő nem sokkal több, mint három éven belül – hét rangos, nemzetközi díjat szerzett kamarazene versenyeken: öt első, két második és számos különdíjat. 2011-ben Junior Prima díjjal jutalmazták munkájukat. Rendszeresen koncerteznek, előadásokat és mesterkurzusokat tartanak hazánkban és külföldön egyaránt. 2017-ben életre hívták önálló fesztiváljukat.

 

Az együttes fontosnak érzi, hogy munkája során ugyanannyi figyelmet és hangsúlyt kapjanak a következő területek:

 

-a fiatal generáció zenei nevelése
-a zeneiskolai és középiskolai rézfúvós kamarazene-oktatás fejlődésének elősegítése és fontosságának hangsúlyozása
-a huszadik századi magyar szerzők műveinek életben tartása és a magyar rézfúvós

-kamarazenei hagyományok ápolása
-kortárs szerzők inspirálása új művek megírására
-a rézfúvós repertoár bővítése új átiratok által
-más művészeti ágakkal (képzőművészet, irodalom, színházművészet) való együttműködés
-rendszeres koncertezés az ország elmaradottabb régióiban
minél több hangverseny megvalósítása hátrányos helyzetű gyermekek számára
-a magyar rézfúvós kamarazenei hagyományok hírnevének öregbítése országhatárainkon innen és túl.

 

Az együttes célkitűzéseit és munkáját támogatja az In Medias Brass Egyesület.

 

Az együttes tagjai: Dr. Bazsinka József, Benyus János Pál, Kresz Richárd Károly, Pálfalvi Tamás és Sztán Attila.

Mire gyűjtünk?


Az egyesület a fenti célkitűzések mentén valósítja meg prograimjait és ezek anyagi forrásainak megteremtésére gyűjt hozzájárulásokat.


Mire használtuk fel?


Az In Medias Brass Egyesület a programjaira és működésére használja fel a támogatásokat, az alapszabályban megjelölt tevékenységek mentén.

 

 


Képgaléria

Videó