Bemutatkozás


A szervezet fő tevékenységei:

 

(1) Waldorf-pedagógiai rendszerű iskolát és óvodát alapít, működésüket támogatja és az intézményeket

 

fenntartja,

 

(2) Waldorf-pedagógiai elvek alapján működő családi napközit létesít és fenntart,

 

(3) támogatja gyermekneveléssel kapcsolatos pedagógiai, antropológiai, szociológiai és orvosi szakismeretek

 

kutatását, fejlesztését, terjesztését,

 

(4) tevékenysége körében ismeretterjesztést folytat előadások, rendezvények, szellemi műhelyek szervezésével,

 

(5) kulturális és művészeti rendezvényeket, eseményeket (színielőadások, koncertek, kiállítások, kézműves

 

műhelyek stb.) szervez a gyermekek, szülők, pedagógusok, támogatók és az erre fogékony közönség

 

részére, továbbá mindezek szervezését, bonyolítását támogatja,

 

(6) céljához kapcsolódóan közösségi együttléteket szervez,

 

(7) együttműködik, illetve kapcsolatot ápol hasonló céllal működő hazai és külföldi szervezetekkel és

 

intézményekkel,

 

(8) támogatókat kutat fel és pályázatokon vesz részt a céljai megvalósításához szükséges anyagi alapok

 

biztosítása érdekében, önkénteseket kutat fel, aktivitásaikat bevonja és szervezi céljai megvalósítása

 

érdekében.

 

A szervezet célja:

 

- a Waldorf-pedagógia módszereinek gyakorlati megvalósítása keretében Waldorf-pedagógiai rendszerű

 

óvoda, iskola létesítése és fenntartása, és ezzel a magyar oktatás- és nevelésügy megújulásához való

 

közvetlen hozzájárulás,

 

- gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása Waldorf-pedagógiai alapelvek szerint működő

 

gyermekmegőrző, játszóház keretében vagy családi napközi létesítésével és fenntartásával,

 

- a Rudolf Steiner által kidolgozott Waldorf-pedagógia módszereinek, eredményeinek megismertetése és

 

népszerűsítése.

 

 

Mire gyűjtünk?


- Szociális keret növelésére, melyet azoknak a családoknak a támogatására használunk fel, akik anyagi körülményeik miatt arra rászorulnak.

 

- A pedagógusaink továbbképzésének költségeinek fedezésére.

 

- A következő tanév oktatási feltételeinek biztosításához (felújítás, építkezés) építési munkálatokra

 

 


Mire használtuk fel?


20017-től van lehetőségünk 1% fogadására, így erről még beszámolni még nem tudunk.