Bemutatkozás


 Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség

 

 

Ismerkedj meg velünk:

 

Közösségünket 2007-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a több ezer éves buddhista hagyománynak szellemi örökségét Magyarországon megismertessük és ápoljuk. Tevékenységünk fő irányvonala a Sákjamuni Buddha tanításainak és különféle filozófiai irányzatainak megismertetése mellett, hogy gyakorlati módszereket nyújtsunk azok számára, akik ezt az utat sajátjuknak érzik. A tanítások és gyakorlatok révén megtapasztalhatjuk a nyugodt kiegyensúlyozott testi-lelki állapotot a mai rohanó világban. A változások egy boldog tartalmas életet és lelki békét eredményeznek. A magunkon elért változás a belső béke, vagyis a helyes önértékelés, boldogság, kiegyensúlyozottság, nyugalom és bölcsesség a környezetünk visszajelzéseiből is igazolódik.

 

 
Egyházunk a Drukpa kagyü hagyomány-vonalat képviseli, azonban, a RIME (nem pártoskodó, nem szektás) szellemében működik, vagyis nyitottsága folytán minden hagyományvonalat, buddhista iskolát egyenrangúnak tekintve tisztel és a vele harmonizáló tanításokat, gyakorlatokat elsajátítja.
 

Szellemi tanítónk és mentorunk


Tiszteletreméltó Khenpo Kalsang Láma, akire Lopön Csecsu Rinpocse szellemi és fizikai hagyatékának ápolását bízta, ezáltal a Nepáli Sangye Choeling kolostor rezidens lámája, a nemzetközi Nepáli-Bhutáni Buddhista Drukpa Kagyü hagyományvonal mestere. Egyházunk emlékezetében tartja Tiszteletre méltó Lopön Csecsu Rinpocse-t akit gyermekként avattak szerzetessé a legnagyobb bhutáni kolostorban, Punaka Dzsongban. Tanulmányaiban a Drukpa és a Karma kagyü vonalakra összpontosított, azonban az összes fontos tibeti buddhista iskola, így a gelug, a szakja és a nyingma vonal több nagy tanítójától tanult és megkapta az átadási vonalak legfontosabb tanításait. Rinpocse összetartotta a különböző nepáli törzseket, számtalan szegény gyerekek számára iskolákat tartott fenn. Kolostorok és Dharma központok létesítését és működését segítette szerte a világon. Rinpocse 85 évesen, 2003. június 17-én eltávozott és újjászületett Buthánban „Tulku”-ként: Őeminenciája Trulku Jigme Choeying Norbu néven. Közzétesszük mindenki számára, aki Late Lopon Tsechu Rinpoche követője, vagy vele kapcsolatban álló láma, tulku, kenpó, lopon, szerzetes, szerzetes nő, gomchen vagy más külföldi tanítvány, hogy Late Lopon Tsechu Rinpoche reinkarnációjának, Őeminenciája Trulku Jigme Choeying Norbu beiktatási ceremóniája megrendezésre került a Sangye Choeling Kolostorban (Nepál, Kathmandu) 2012. március 8-án, a vízisárkány évében, az első hónap 15. napján.
 
 
 
Buddha, történelmi nevén Gautama Sziddhártha, tevékenységéből és felismeréséből eredő szemlélet ma már több millió ember életmódját határozza meg. Ő volt az első olyan tanító, aki minden fátylat lebontott, ami elhomályosította a tudatát és rámutatott arra, hogy minden emberben ott szunnyad az erre való képesség. Az utat mindenkinek magának kell bejárni, azonban vigasztaló, hogy senki sincs egyedül, segítségére vannak a tanítások és a gyakorlótársak. Egymást segítve elhívatottan haladunk a választott úton.
 

Milyen kérdésekre kapunk válaszokat a buddhista tanítások által?

 
Mi az, ami a mai kor emberének életéből hiányzik?
Miért érezzük magunkat folyamatosan elégedetlennek, boldogtalannak?
Miért vannak ugyan olyan ismétlődő problémáink emberi kapcsolatainkban?
Miért szenvedünk egész életünkben?
Miért félelmetes számunkra az elmúlás?
Mi történik velünk a halálunk után? Hogyan működik az újraszületés?
Hogyan tudjuk feloldani a szenvedést?
Mi a karma valódi jelentése és hogyan működik?
Hogyan tudjuk elérni a boldogság állapotát és ezt hogyan tudjuk fenntartani?
Miért ismétlődőnek ugyanazon problémák az emberi kapcsolatainkban?
Hogyan kezeljük, oldjuk fel problémáinkat a mindennapjainkban?
Milyen megoldásokat kínál a Buddhizmus a modern emberi lét problémáira?
 
 

Milyen megoldást nyújt Közösségünk a fenti felvetésekre?


Közösségünk számos és változatos programjával nyújt lehetőséget az érdeklődőknek, hogy megismerkedjenek a buddhista vallásbölcselettel, filozófiával és a ma létező buddhista utak, ösvények gyakorlási módszereivel.
 

Képzéseink, Tanfolyamaink

  • 1 éves Buddhista Dharma  Alapképzés

  • 3 éves Dharma Tanítói képzés

  • Több szintű meditációs tanfolyamaink:

    • Samatha (tibetiül: Sine /Elmélyedés vagy elcsendesülés gyakorlat)

    •  Szatipatthána (Éberség-egyhegyűség gyakorlata)

    • Vipasszaná (Úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak) 

  • Meditációs elvonulások

  • Buddhista szertartások végzése, szertartási eszközök használata, mudrák (kézmozdulatok)

  • Buddhista jelképek és szimbólumok

  • Buddhista Jóga, Tisztító gyakorlatok

  • Medicin Buddha tanfolyam

 

Szertartásaink

  • Menedékvétel

  • Buddhista névadás

  • Hosszú élet és bőség szertartások

  • Gyógyító szertartások

  • Védelmező szertartások

  • Esküvői szertartás

  • Temetési szertartás, Halottakért végzett szertartás

  • Felajánlások, pudzsák

 
 
1 éves  és 3 éves Buddhista képzések minden évben indulnak januárban.
2 osztályt indítunk (vasárnapi és szombati napokon)
1 éves Buddhista Alap, és 3 éves Buddhista tanító képzés indul.
Kezdés: 2023. január 29.
Következő képzés: 2024. januárban indul.
A képzés elvégzéséről Oklevelet adunk!
 

Tanáraink kiváló Buddhista tanítók, vallásbölcsészek, akik 25-40 éve tanítanak, folyamatosan kutatnak, tanulják a Buddhista gyakorlatokat és filozófiát.
2023. évtől a hagyományvonalunk mesterei a bhutáni Tulku Rinpoche és 2 Khenpo,Láma is tanít fél évente 2-4 hetet. Továbbá megadják a bevezetést, átadást, lungot (beavatást) a gyakorlatokba, meditációkba, és a tanításokba.

A képzések éves tematikája lent olvasható
 

 

Képzés tematikája:

 
1. év képzés tematikája:

Buddhista alaptanítások gyakorlatok, meditációk a buddhizmussal most ismerkedőknek illetve gyakorlóknak tudásuk elmélyítésére.
 
  1. Buddhista hagyományvonalak megismerése: Abhidharma, Mahájána, Madhjamaka, Jógacsára, Vadzrsajána, Tantra, Dzogcsen
  2. Buddhista szimbolika 1.
  3. Buddhista szertartási gyakorlatok, felajánlások (otthon is végezhető gyakorlatokat tanulnak)
  4. Bardó tanítások (halál, közteslét)
  5. Tudatképzés 9 szintű gyakorlata 1. (Mahamudra – Dzogcsen)
  6. Szemdzin 7 gyakorlata és Rusen gyakorlatok (külső, belső, titkos rusen gyakorlatok)
  7. Tibeti nyelv és írás 1.
  8. Szertartások, tanítások értelmezése
  9. Beavatások: Ngöndro előkészítő gyakorlatok, Vadzsrajána beavatások a Bhutáni Tulku Rinpoche és Khenpók által.
  10. Buddhista szertartások tartása, oltár készítés.
  11. Buddhista Mudrák szertartások eszközök alapszintű használata 1.
  12. Meditációk elmélete és gyakorlata: Samatha, Szatipatthána, Vipasszána (Elvonulás Ngöndro 1 hét augusztus hónapban)

2. év 2023. év programja
Az első évet végzettek számára:
Képzés havi 2 nap: szombat és vasárnap
Első tanítási nap: 2023.01 hó, szombat- vasárnap 9.00-17.00.
 
2. év képzés tematikája:
  1. Buddhista filozófia és eszmetörténet: Abhidharma, Mahájána, Madhjamaka, Jógacsára, Vadzrsajána, Tantra, Mahamudra, Dzogcsen
  2. Tudatképzés 9 szintű gyakorlata 2. (Mahamudra - Dzogcsen)
  3. A 21. Szemdzin és Rusen gyakorlatok (külső, belső, titkos rusen gyakorlatok)
  4. Tibeti nyelv és írás 2.
  5. Buddhista Mudrák szertartások eszközök alapszintű használata 2.
  6. Buddhista tanítási gyakorlatok 1.
  7. Buddhista szertartástan 2.
  8. Buddhista szimbolika 2.
  9. Tibeti gyógyászat alapok 1.
  10. Ayurveda ismerete 1.
  11. Buddhista jógák és gyakorlatok (jantra jóga, kumnye, kumar-kumari, harmonikus légző gyakorlatok, tumo és karma mudra gyakorlatok)
  12. Beavatások: Ngöndro előkészítő gyakorlatok, Vadzsrajána beavatások a Bhutáni Tulku Rinpoche és Khenpók által.
  13. Elvonulás Ngöndro 1 hét augusztus hónapban)
 
3. év 2024. év programja
A második évet végzettek számára:
Képzés havi 2 nap: szombat és vasárnap
Első tanítási nap: 2024.01 hó, szombat- vasárnap 9.00-17.00.
 
3. év képzés tematikája:
  1. Buddhista Logika
  2. Buddhista Etika
  3. Buddhista Kultúra
  4. Buddhista Pszichológia
  5. Buddhista Kozmológia
  6. Tibeti nyelv és írás 3.
  7. Tudatképzés 9 szintű gyakorlata 3. (Mahamudra - Dzogcsen)
  8. A 21. Szemdzin és Rusen gyakorlatok (külső, belső, titkos rusen gyakorlatok)
  9. Buddhista festészet, mandala és pormandala készítés.
  10. Buddhista szertartás tartása (tanítvány általi gyakorlat)
  11. Buddhista jógák és gyakorlatok (jantra jóga, kumnye, kumar-kumari, harmonikus légző gyakorlatok, tumo, karma mudra)
  12. Buddhista tanvita gyakorlata
  13. Beavatások: Ngöndro előkészítő gyakorlatok, Vadzsrajána beavatások a Bhutáni Khenpók által.
  14. Tibeti gyógyászat 2.
  15.  Ayurveda gyógyászat 2.
  16. Csung Jüan Csikung I.
 
Tanító végzettséggel rendelkezőknek vagy képzésre járóknak lehetőség van:
Bejárhatnak a Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség gyakorlataira (megbeszélés szerint)
2 hetes Buddhista zarándok körútra jelentkezhetnek a 2. évtől /Bhután vagy Nepálban (vagy mind kettő) beavatások-tanítások a Sangye Choeling Kolostoraiban és Bhutánban/
 
 
Kérdés:
E-mail: buddhistaegyhaz@gmail.com
Weboldal: www.buddhistaegyhaz.hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/buddhistaegyhaz.hu/
 
Tanító végzettséggel rendelkezőknek lehetősége lesz arra, hogy Nepálba Buddhista zarándok körútra jelentkezhetnek, ahol további beavatásokban, tanításokban részesülnek a Sangye Choeling Kolostoraiban. Bhutánba pedig a belső gyakorló közösség tagjai utazhatnak velünk kedvezményes vizummal.
 

Buddhista teológusok, Dharma tanítóink:

 
Bhutáni és Nepáli Drukpa Tulku Rinpoche, Khenpok és Lámák (angol nyelven fordítással)
Koppány Láma (Kasza Miklós Koppány) tanfolyam vezető a Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség elnöke, vallásbölcsész és buddhista teológus)
Szathmári Botond (Buddhista dharma tanító / Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára filozófia és buddhista tanító,vallásbölcsész)
Varga Tibor (Buddhista dharma tanító)
Tenger George (Buddhista dharma és dzogcsen gyakorlat tanító)
Cserényi András (Buddhista dharma tanító)
Jóri Ferenc (Buddhista dharma tanító-szimbológia)
Jóriné Sipos Tünde (Buddhista dharma tanító, Namhka tanfolyam vezető)
Engler Antal (Buddhista dharma tanító-szertartástan)
Urgyen (Vaszi Sándor) felhatalmazott dzogcsen tanító
és további 7 fő külső meghívott tanárok...
 

Guru Rinpocse – Buddhista Dharma és Meditációs Központ

 
Kolostorunk terve
 
 
A  Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség, a Nepáli-Bhutáni Buddhista Drukpa kagyü hagyományvonal mestereinek aktív részvételével egy európai központi buddhista kolostor felépítését tűzte ki célul.
 
A buddhista központot (kolostort) Budapesten vagy a főváros vonzáskörzetében építjük fel. Tervezett központunk lehetőséget nyújt képzéseink, tanfolyamaink, szertartásaink lebonyolításához, valamint hazai és nemzetközi buddhista rendezvények és ünnepségek, konferenciák megvalósításához. A kolostor épületét többféle funkcióval látjuk el: az épületegyüttesben lesznek kisebb meditációs termek és nagyobb termek a rendezvények számára, továbbá szállás és étkezési lehetőség mind a buddhista tanítóknak, mind a résztvevőknek. Az épületben egy önálló, külső érdeklődők számára is látogatható könyvtár létesítésére is sor kerül. Az épületben vendéglátó egységek is lesznek. Az épület környezetét a buddhista hagyományoknak megfelelően parkosítjuk.
 
A buddhista központ projektünk támogatókat vár. Kérjük Önöket, hogy ennek a nemes célnak a megvalósításában segítsenek adományaikkal.
 
Kérjük építési telek adományával járuljon hozzá a kolostor építésének elkezdéséhez vagy kedvezményesen megvásárolható helyek címeit várjuk magánszemélyektől, Önkormányzatoktól vagy cégektől.
 

Felépítendő Buddhista Kolostor neve:
Guru Rinpocse Buddhista Dharma és Meditációs Központ

 
Ennek megvalósítása érdekében a weboldalon (www.buddhistaegyhaz.hu) adományjegyek és téglajegyek vásárolhatók.
 
 
Adomány Téglajegyeket is kibocsátunk 2 000 Ft-tól 50 000 Ft-ig (sorszámmal, adószámmal ellátva).
Amennyiben téglajeggyel járul hozzá a Buddhista Dharma Központ építéséhez, úgy lesz lehetősége arra, hogy amikor már áll az épület a téglába bevésse a nevét.
A buddhista központ kivitelezését tradicionálisan adományok útján valósítjuk meg.
Ennek okán, különböző adomány lehetőségeket dolgoztunk ki:
  • Téglajegy megvásárlása
  • Digitális adományjegyek megvásárlása
  • Építési projektek támogatása magánszemélyek és cégek által
    • Sztupa
    • Rendezvényközpont
    • Meditációs termek
    • Kolostor
    • Szálloda és egyéb szociális létesítmények
További részletek az alábbi menüben: buddhistaegyhaz.hu/kolostorepites
Várjuk a nagylelkű adományozókat is, akik a kolostor alábbi részeinek kivitelezését, vagy a költségeit átvállalják:
1. Buddhista Sztupa
2. Buddhista kolostor
3. Buddhista Szálló (hotel), benne meditációs és jógatermek, könyvtár
 
Aki adományjegy vásárlással támogatja a kolostor építését, annak neve bekerül a  Magyarországi  Drukpa Kagyü Buddhista Egyház „Buddha aranykönyvébe". Aki nagyobb adománnyal járul hozzá még az alapkő letétele előtt, annak neve bekerül az alapkőbe és a létesítmény falán réztáblán feltüntetjük a nevét.
 
Az alábbi módokon vásárolhat adományjegyet vagy téglajegyet:
1. Utalással:
Magyarországi  Drukpa Kagyü Buddhista Közösség
UniCredit Bank Hungary Zrt.: 10918001 - 00000079 - 20580009
Választott összeg utalásakor a közleménybe: „kolostor építési adomány” írandó.
2. Online fizetés bankkártya segítségével
Ön az OTP Bank SimplePay rendszerén keresztül azonnal utalhat a részünkre.
3. PayPal
 

Ne hagyja kárba veszni adója 1%-át!


Nyilatkozatott letöltheti weboldalunkról: https://www.buddhistaegyhaz.hu/ado1szazalek
 
Kedves Barátunk és Tisztelt Buddhista Tagunk!
 
A Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség immár több mint 16 éve szolgálja mindazokat, akik a Buddha felismeréseiből merítve igyekeznek a tudatukat, életüket harmonikusabbá, szabadabbá és boldogabbá tenni. A Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség tanítói a hagyományos buddhista tan átadását „RIME”-sen több szinten végzik az alapoktól egészen a következő tanítói generációk képzéséig. Közösségünk számos hátrányos helyzetű embernek ad konkrét segítséget, tanácsot.
Kérjük, támogassa törekvéseinket azzal, hogy az adója felajánlható 1 százalékát a Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Egyházközösségnek ajánlja fel! Ha könyvelője van, kérjük, juttassa el hozzá az adószámunkat.
 
Buddhistaegyház hivatalos megnevezése:
Magyarországi  Drukpa Kagyü Buddhista Közösség
Technikai számunk:1706
 
Szertartásainkon minden támogatóért (érdem, mécses, füst) felajánlásokat teszünk!
Nagylelkű támogatóink adományaikért gyógyító, hosszúélet és jó szerencse szertartásokat végzünk!
 

Kapcsolat és elérhetőségünk:


Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Egyházközösség
Buddhista Dharma és Meditációs Központ.
1111 Budapest, Vak Bottyán utca 6.
Mobil: +36 20 437-1564
email: buddhista@buddhistaegyhaz.hu
web: www.buddhistaegyhaz.hu
 
International address:
Drukpa Hungarian Buddhist Community
Country: Hungary
Postal code: 1111
City: Budapest
Street: Vak Bottyán 6
 
Egyház vezetője:
Koppány Láma (Kasza Miklós Koppány)
elnök/president
E-mail: buddhista@buddhistaegyhaz.hu
Telefon: +36 20 437-1564
Telefon: +36 70 238-8933
 
Egyház titkárok, ügyintézők:
Nemzetközi kapcsolatok titkárai
Call English- Hungarian language
Cserényi András
Bhután-Nepál church secretary

Telefon: +36 20 253-5476
E-mail: buddhistaegyhaz.secretary@gmail.com
 
Magyarország
Szöböllődi Beáta

Budapest, egyház titkár
email: buddhistaegyhaz108@gmail.com
Telefon: +36 70 238-8933

Mire gyűjtünk?


Európában nem születünk Buddhistának. Azzá leszünk, mert a jó karmánk beérik. A Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Egyházközösség ezúton kér segítséget az újbudai központjának megvásárlásához (Budapest XI. kerület), hogy megfelelő szinten tehessük fogadókésszé a bhutáni -nepáli buddhizmus iránti érdeklődőknek, gyakorlóknak valamint ide látogató Drukpa Lámáknak, Khenpoknak, Rinpochéknak és más hagyományvonalak Lámáinak a vendég tanításainak helyszínéül.

Kérjük segítse munkánkat anyagi támogatással, adomány jegyeket tudunk postázni: 5.000.-Ft, 10.000,-Ft és 20.000,-Ft értékben, ettől nagyobb adományoknál adományigazolást állítunk ki és postázunk, ami a cégeknél levonható az adó alapjából. Tárgyi hozzájárulással is segíthetnek . Nagyon nagy szükség lenne egy  9 személyes használt kis buszra  és személy gépkocsikra, hogy vidékről is felhozhassunk mozgássérült és idős  gyakorlókat  valamint közhasznúként adományokat tudjunk fuvarozni. Kérem segítsenek ebben, hogy illő módon adhassuk át Buddha tanítását az egyre nagyobb számú, folyamatos érdeklődőknek és segíteni tudjunk a rászoruló embertársainknak.
 
Nagyon köszönjük az adományokat és hálásak vagyunk érte.
 
Utalással: Magyarországi Drukpa Kagyü Buddhista Közösség
UniCredit Bank Hungary Zrt. 10918001 - 00000079 - 20580023
Közlemény: Adomány Buddhista templom vásárlásra

Ha nem forint számláról utalsz:
IBAN: HU53 1091 8001 0000 0079 2058 0023
SWIFT kód : BACXHUHB
számú számlára utalt összeggel!

Támogas minket adód 1 %-val :
Technikai számunk :1706
 
Hálásan köszönjük!

Képgaléria

Videó