Bemutatkozás


A Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány 2009 decemberében azzal a céllal jött létre, hogy a már meglévő állatvédelemmel és környezetvédelemmel kapcsolatos problémákat kezelje, ezekre térségünkben és országos viszonylatban is megoldást találjon. Ebrendészeti telepünk és menhelyünk Kecskemét Kisfái 211/a alatt működik. Ott fogadjuk azokat a gazdikat akiknek kis kedvence elveszett, elkóborolt illetve azokat az örökbefogadó családokat is, akik Tőlünk szeretnének kutyust haza vinni.
 
Alapítványunkhoz került állatoknak minden esetben gazdit keresünk, egyetlen kutyát sem altatunk el. Célunk az állatok megmentése, gyógyítása.
 
Ebrendészeti telepünk 2010 októberében jött létre. Szerződést kötöttünk Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával az ebrendészeti feladatok ellátására. Ennek megfelelően a kóbor állatok befogása és gondozása mellett az alapítványnak kell begyűjtenie az elhullott állatok tetemeit is!
 
Lakossági bejelentés alapján ellenőrizzük a rossz tartású kutyák körülményeit Állatvédelmi őrszolgálatunkkal. A bejelentéseket az Állatvédelmi Őrszolgálat számán lehet megtenni a +36-20 577-56-17 telefonszámon vagy e-mailen az orszolgalat@menhely.eu
 
Munkánkkal többek között szeretnénk elérni, hogy az állatokkal való kíméletes bánásmód, tudatos magatartás és a felelős humánus állattartási, állatvédelmi kultúra minél szélesebb körben elterjedjen, hogy kedvenceinkre mihamarabb szebb, biztonságosabb, szeretet teljesebb, élet várjon.
 
Nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra. A felnőtteknek állatvédelmi fórumokon ismertetjük a legújabb jogszabályokat a rádió állatvédelmi műsorában beszélgetünk az állatvédelemről. A visszajelzések alapján az emberek nyitottak a témára.
 
Iskolákban osztályfőnöki órákon kollégáink és szakértők bevonásával tanítjuk a gyermekeket felelős állattartás szabályaira.
 
Kérünk minden jó érzésű embert, állatbarátot, figyeljenek oda környezetünkben élő állatokra és támogassa munkánkat.
 
Együtt több állatot menthetünk meg!