Bemutatkozás


 

A mai világ egyik legnemesebb feladata az, hogy segítsünk bajbajutott embertársainkon, segíő kezet nyújtsunk nekik. A társadalom gyakorta elfelejti azon embereket, akik a legnehezebb pillanatokban teszik mindezt, akik talán a legkevesebb megbecsülést kapják. Talán több figyelmet, segítséget érdemelnek Ők, akik éjjel/nappal, ünnepnapokon és hétvégén is értünk vannak. Ők a mentődolgozók, akik komoly szakmai elhivatottsággal, alázattal teszik a dolgukat.

 

 

Mire gyűjtünk?


Tisztelt Felajánló! Kedves Embertársunk!

 

 

A világon és ezzel együtt Magyarországon naponta sokan veszítik életüket Hirtelen (szív)Halálban. Nagyon fontos, hogy amikor bekövetkezik a keringésmegállás, minél hamarabb történjen újraélesztés. 

Egyesületünk 2015-ben alakult, azóta töretlenül tart ingyenesen bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és más közintézményekben elsősegélynyújtás oktatásokat.

Szükségünk lenne oktató eszközökre (ambu baba fantomokra, félautomata oktató defibrillátorra és még más eszközökre), melyek költsége kb. 4,5-5 millió forint.

Kérlek segítsd Egyesületünket és ezzel oktató tevékenységünket ADÓD 1%-nak felajánlásával.

 

Köszönjük szépen!

 

 

Tisztelettel:

Elek József Okleveles Mentőtiszt, az egyesület elnöke,

a Mentődolgozók Kulturális és Szabadidős Egyesülete nevében.

 

 

 


Mire használtuk fel?


Oktatásra, rendezvényeken való megjelenésre, eszközök vásárlására, mentődolgozók gyermekeinek Mikulás ünnepség szervezése és az egyesület alapszabályában leírtaknak megfelelően.

 


Képgaléria