Bemutatkozás


Az alapítványt 1990-ben hozta létre Tálos Edit zongoratanár, aki az alapító okiratban foglaltak szerinti fő célt az alábbiak szerint fogalmazta meg: Székesfehérvár zenei életének gazdagítása, a tehetséges, zenei pályára készülő tanulók támogatása.

 

Ezt a zeneszeretet iránti elköteleződést, támogatást folytatják a jelenlegi kuratórium tagjai, illetve a bevont önkéntesek is tevékenységeikkel. A civil szervezet legfőbb tevékenysége a korai zenei nevelés keretében folytatott zeneóvodás foglalkozások, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, fejlesztésre, az ismeretek átadására nagyobb gyerekek/fiatalok számára. Ennek mentén az alábbi programokkal színesítjük Székesfehérvár zenei életét: hangszerbemutató interakítv előadások/bemutatók, versenyek, találkozók, szakmai kurzusok, nyári zenetáborok, stb. 

Tevékenységeinket többségében pályázati források és a személyi jövedelemadó 1%-ból tudjuk finanszírozni.

Mire gyűjtünk?


Az álmunk egy saját helyiség, amelyben folyamatosan megvalósíthatnánk a rendezvényeinket. 

Ugyanakkor szívesen gyűjtünk megvalósítható, elérhető célokra is. Pl.: hangszerbeszerzés a zeneovis foglalkozásokhoz, valamint a zeneiskolai és szakgimnáziumi tanulók részére. 

Fontos számunkra a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen működési költségek összegyűjtése, pl.: könyvelői díj, banki költségek, stb.


Mire használtuk fel?


Az eddig befolyt személyi jövedelemadó 1%-át működési költségekre és szakmai programok megvalósítására használtuk fel.