Bemutatkozás


A Te Számítasz Egyesület 2019. január 31-én bejegyzésre került ajkai székhelyű egyesület.

Egyesületünk célja ajkai hátrányos helyzetű gyermekek (6-14 év) értelmi és érzelmi fejlődésének támogatása. Közreműködés felzárkóztatásukban, elfogadtatásuk erősítésében, életmódjuk javításában, esélyegyenlőségük növelésében.

 

Az egyesület jelenlegi tevékenysége: 

  • Saját foglalkozások, kirándulások, rendezvények, táborok szervezése, illetve mások által hasonló programokon való részvétel biztosítása a hátrányos helyzetű gyermekek számára.
  • Tevékenységeink kiterjednek a célunkat támogató nevelési, oktatási, képességfejlesztési, ismeretterjesztési tevékenységekre. 
  • Adományok gyűjtése, közvetítése és osztása. 2021. év márciusától sikerült egy saját helységet bérelnünk (belvárosi, 80 nm), ami elengedhetetlen volt további céljaink megvalósításában. 

 

Hosszú távú terveink között szerepel a gyermekek napi szintű foglalkoztatása, tanítása, fejlesztése, illetve programok szervezése mind a gyermekek, mind szüleik részére. 

 

A 2021 évben ennek felépítését kezdtük meg további önkéntesek toborzásával, szakemberek megkeresésével, akik a gyermekekkel foglalkoznak.

 

2021 augusztusban megkezdtük az oktatásokat.

 

 

 

Mire gyűjtünk?


A pártfogolt gyermekeink napi szintű foglalkoztatására, tanítására, fejlesztésére, illetve programok szervezésére mind a gyermekek, mind szüleik részére.

 

Minden hétköznap iskola után szakemberek bevonásával tanítjuk, korrepetáljuk a gyerekeket kisebb - nagyobb csoportokban, illetve szükség esetén egyéni fejlesztést is biztosítunk.

 

A szakembereket - pedagógusokat - szeretnénk az adományokból kifizetni.

 

 

EGYÜTT!
Felelősek vagyunk egymásért!
Te számítasz!


Mire használtuk fel?


A 2022 - es az első évünk mikor egyesületünk pályázni tud az adó 1%-ért.


Képgaléria