Bemutatkozás


Az Egyesület célja a Főváros XIX. kerület, Kispest wekerlei városrész helytörténeti, településszerkezeti és építészeti, továbbá természeti értékei megóvásának és gyarapításának elősegítése, közösségének fejlesztése, lakói jobb helyi közérzetének, a közügyek iránti nagyobb érdeklődésének, helyi lokálpatriotizmusának erősítése, közreműködés a városrész rendjének, tisztaságának javításában. Célja továbbá a Wekerletelep szépítésében, építésében, környezetrendezési és közlekedési rehabilitációjában való közreműködés, a lakosság bevonása a városrésszel kapcsolatos fejlesztési elképzelések és tervek megvitatásába és megvalósításába. 

 

Tevékenységünk egyéni és társadalmi erők összefogásával közösségi létesítmények létrehozása és működtetése, továbbá a társadalmi akciók kezdeményezése, szervezése, a baráti, a jószomszédi kapcsolatok és a társasági élet erősítése, a hagyományok irodalmi, művészeti és sport emlékek felkutatása, gondozása, ilyen jellegű és egyéb közösségi programok rendezése.

Mire gyűjtünk?


Egyesületünk a 11 ezer fős Wekerletelep lakói számára mind az épített és természeti örökség, mind a műemlék környezetben élőknek a mai kor kihívásaira adható válaszokat keresi, kutatja. Az ehhez a munkához nélkülözhetetlen médiumok (újság, honlap, facebook) kiadásához, működtetéséhez, illetve a kutatáshoz szükséges emberi erőforrások ( egyetemi kutatók, diplomatervek, workshopok) honorálására gyűjtünk.


Mire használtuk fel?


Szervezetünk a kapott támogatást az alábbiakra használja fel:

 

 - WEKERLE c. újság kiadása, amelyet minden háztartásba ingyen juttatunkel, s amelyben az épített műemlék jelentőségű környezet megóvása, az ingatlanok autentikus felújításának mikéntje, az önkormányzati szabályok és a kulturális programok kapnak helyet,

- segédtankönyvek kiadása a helytörténet megismertetése céljából,

- angol és magyar nyelvű helyismereti és -történeti füzet kiadása,

- Wekerle Sándor és Kós Károly munkásságának ismertetése,

- kisfilmek készítése,

- kulturális események megvalósítása, úgy mint: téltemetés, Föld napja, Madarak és fák napja, Wekerlei Napok, Wekerlei advent, Wekerlei Mikulás és Karácsony,

- honlap (wekerletelep.hu) készítése, üzemeltetése,

- megújúló energia, helyi gazdaságfejlesztés kutatás-fejlesztés


Képgaléria