Ukrajna orosz inváziója soha nem látott menekülthullámot indított el. Az ENSZ legfrissebb adatai alapján megközelítőleg 5,2 millió fő menekült el Ukrajnából a február 24-ei orosz támadások óta, ebből Magyarországra több mint félmillió fő érkezett. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége aktívan részt vesz a menekültek megsegítésében, hiszen morális kötelességüknek tartják, hogy támogatást nyújtsanak a bajba jutottaknak.

 

A háború kitörése utáni első hét maratoni akciója


A háború kitörése utáni napon az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének felkérésére a közösség részt vett azoknak az indiai állampolgároknak az étkeztetésében, akiket Magyarországon keresztül menekítettek ki Ukrajnából és segítettek visszajutni hazájukba.
 
 
Az első hét maratoni akciója volt ez, hiszen nem lehetett tudni, hogy pontosan hány indiai diák melyik határátkelőhöz érkezik majd, így volt, hogy egy nap kétszer is alá kellett gyújtani az üstnek, hogy rendelkezésre álljon a szükséges melegétel mennyiség. Több, mint 6000 diák számára készítettek kifejezetten indiai ételeket, akik a több napos utazás alatt snackeken és csokoládén éltek, így a tradicionális fogások sokat jelentettek számukra. Voltak köztük olyanok, akiket Harkivból menekítettek ki, ők rendkívül traumatizált állapotban érkeztek, hiszen hosszabb időn át áram és mindenféle ellátás nélkül félelemben töltötték a napjaikat.
 
 

A határon innen és túl is segítenek


Eddig az Ételt az Életért Alapítványon keresztül az országos összefogás eredményeként már több, mint 20 000 adag ételt osztottak ki a menekültek között. Budapesten menekültszállásokra szállítanak ételt, többek között a BMSZKI Gyáli úton lévő menekült központjába, Érdre vagy a Migration Aid által üzemeltetett Madridi utcai menekültszállóra.
 
 
Emellett jelen vannak a határ mentén, Egri Irodájuk segítségével Tiszabecsen, Záhonyban osztottak melegételt és egyéb adományokat. Debreceni Irodájuk is kivette a részét, ők a Karitatív Tanáccsal együttműködve a helyi menekültszállásokon biztosítanak melegételt.
 

Jelenleg itthon szerencsére sok szervezet tevékenykedik, így többé-kevésbé el vannak látva a szükségletek, Ukrajnában van szükség nagyobb segítségre. Kárpátalján és a határon túl nagy tömegek várakoznak, azonban csillagászati áron lehet csak élelmiszerhez jutni, ezért az Ételt az Életért Alapítvány ukrajnai társszervezetével, a helyi Krisna-hívőkkel vették fel a kapcsolatot, akik a háború alatt is folyamatosan osztanak ételt. A néhol összetákolt konyhákban, szabadtűzön készült melegételt óvóhelyekre, kórházakba szállítják, vagy azoknak osztják ki, akik metró állomásokon kényszerültek meghúzni magukat. Az ő munkájukat támogatják a magyarországi Krisna-tudatú hívők, amely együttműködés keretében eddig 24 tonna élelmiszer alapanyagot szállítottak Ukrajnába. A szállítmányok hajdinát, kölest, lisztet, fűszereket, sót és egyéb alapanyagokat tartalmaznak, amelyből elsősorban kásákat, leveseket készítenek a nehéz helyzetben lévőknek.
 

 

Szállást biztosítanak a menekülteknek Krisna-völgyben


A közösség a menekült ellátásban olyan módon is részt vesz, hogy szállást biztosítanak a menekülteknek. Nagy számban érkeztek Krisna-hívők is Ukrajnából, akik tovább tudják adni az otthon maradt rokonaiknak, ismerőseiknek a kapcsolatot, hogy Magyarországon hol kaphatnak segítséget. Így a szervezet végig tudja kísérni az menekülőket az útjukon, navigálni tudja őket, hogy épp hol könnyebb gyalog vagy autóval átjutni a határon, hol tudnak megpihenni útközben. Magyarországra érve pedig segítik őket az ügyintézésben, vagy akiknek szükséges, egészségügyi ellátást biztosítanak. Akik hosszabb távon szeretnének hazánkban maradni, itt tervezik megvárni a háború végét, azok számára Somogyvámoson, Krisna-völgy közelében szabadítottak fel ingatlanokat.
 

Jelenleg 45 főt szállásolnak el a környéken, ahol a gyerekeknek lehetőségük van óvodába, iskolába járni és a felnőtteknek is tudnak különböző foglalatosságot adni, egy befogadó közösség tagjai lehetnek, ami rendkívül fontos ebben a bizonytalan, mentálisan megterhelő helyzetben, amikor felmerül a kétség, hogy lesz-e hová és kihez hazamenniük.

Akik csak átutaznak az országon, azok Budapesten, Debrecenben, Egerben húzhatják meg magukat néhány éjszakára, segítségükkel már 140 ukrán menekült haladt át hazánkon.
 
 

Az ukrajnai válság mellett nem felejtették el, hogy itthon is nagy a baj!

 
A menekültek támogatásán túl fenntartották a mindennapos ételosztásokat, vidéken és Budapesten is folyamatosan segítik a magyar lakosságot. Családsegítő programjuk keretében az önkormányzatokkal, a helyi civil szervezetekkel együttműködve találják meg a leginkább rászorulókat.
 
Emellett a nyilvános ételosztások sem álltak le, Budapesten a Népligetben hétfőtől péntekig minden nap megtalálható az ételosztó járművük. Ahol nemcsak meleg ételt szolgálnak fel, hanem rendszeresen visznek zöldséget, gyümölcsöt és tartós élelmiszert tartalmazó adomány csomagokat is. A Magyar Élelmiszerbank kezdeményezésére működő élelmiszermentésből származó, az élelmiszerláncok polcairól visszaszedett, fogyasztásra alkalmas, de már nem eladható élelmiszereket igyekeznek igazságosan elosztani.
 

 

Segíteni mindenki tud!


A háborús helyzetben mindenkiben megfogalmazódik az igény arra, hogy egyénként hogyan tudna tenni azért, hogy jobb legyen a világ. A gyülekezetük tagjai és a csatlakozni szándékozók számára békemeditációkat szerveztek, ahol a békére fókuszálva gyűjtötték a pozitív energiát. Ezek az események nagyon népszerűek, a Krisna-tudatú hívők által alapított Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán tanuló jógamester és teológus hallgatók szinte mind részt vettek rajta.

Ugyanez a belső motiváció tükröződik abban, hogy az önkéntesek száma is megugrott. Túljelentkezés van a közösségnél az önkéntes munkára, így sokszor már nem is tudnak mindenkinek lehetőséget biztosítani arra, hogy a legkedveltebb feladatban, az ételosztásban részt vegyen. Egyéb tevékenységekbe igyekeznek bevonni a jelentkezőket, akik gyakran a szaktudásukkal tudják leginkább segíteni a szervezet munkáját, legyen szó grafikusról vagy kamionsofőrről, mindenkinek megtalálják a testhezálló feladatot.
 
 
Ha Ön is támogatni szeretné a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének, vagy ételosztó szervezetüknek, az Ételt az Életért Alapítványnak a munkáját, adója kétszer egy százalékának felajánlásával is megteheti.
 
 
 
Szerző
Szabó Éva