A négy és félmillió bevallóból 2012-ben mindössze 600 ezren küldték be egyetlen gombnyomással, elektronikusan adóbevallásukat, pedig ügyfélkapus regisztrációval az adóügyeket is kényelmesen, sorban állás nélkül lehet intézni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
 
Ügyfélkapu létesítését bárki kezdeményezheti. Nem kell hozzá más, csak egy személyazonosításra alkalmas igazolvány (személyi igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány). Ezen kívül választani kell egy egyedi felhasználói nevet, illetve meg kell adni az e-mail címet, ahová az első belépéshez szükséges egyszer használatos kód érkezik.
 
A belépés után számtalan ügyet lehet kényelmesen az interneten intézni, aki ezt választja, sorban állás nélkül beküldheti adóbevallását, válthat vállalkozói igazolványt, megújíthatja forgalmi engedélyét, lakcímigazolványát vagy adatszolgáltatást tilthat le.
 
Elektronikus úton az EGYSZA rendelkező nyilatkozat is megküldhető az adóhatóság felé, amelyen a magánszemélyek a személyi jövedelemadó 1+1%-át ajánlhatják fel egy civil szervezetnek és egy egyháznak, illetve kiemelt költségvetési előirányzatnak.
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új videofilmje ezt a nagyon rövid és egyszerű folyamatot mutatja be.
 
 
Forrás: MTI