Bemutatkozás


Az „Élettér” Állat és Természetvédő Egyesület 1995. szeptember 4-én alakult meg az akkori Polgármesteri Hivatal felhívására, azzal a céllal, hogy állatmenhelyet hozzon létre, és azt működtesse. Ezzel a város területén lévő kóbor, gazdátlan kutyák helyzetét megnyugtatóan megoldja.

Egyesületünk a Zala Megyei Bíróság Pk. 60.104/1995/5. számon bejegyezte. 2003. szeptember 19. napjával pedig megszereztük a közhasznú egyesület besorolást.

Egy ideiglenes területet kaptunk akkor menhely alapításra, a Teleki úton, a laktanya volt sertéstelepén. Mindenféle, másnak felesleges holmiból, minimális pénz befektetésével épült fel az akkori telep. Használható volt, de nagyon sok minden hiányzott belőle.

10 év után végre új, végleges helyünkre költözhettünk. Egy sor előírásnak megfelelően készült el az építkezés terve, és ennek alapján a telep.

Az állatoknak és az ott dolgozóknak így lényegesen „emberibb” környezete lett.

Célunk, hogy a bajba jutott, gazdátlan állatokon segítsünk, befogadjuk őket. Számukra helyet, ételt, szükség esetén orvosi ellátást biztosítsunk, idővel pedig új gazdához jutassuk minél többüket.

Fontosnak tartjuk az ivartalanítást, mivel így hosszútávon a nem kívánt szaporulat nagyon egyszerűen megelőzhető.

Legalább ilyen fontosnak tartjuk a szemlélet formálást, melyet különböző program janikon népszerűsítünk:
     - az évenként megrendezett állatvédő tábor melyre az ország minden részéről érkeznek hozzánk gyerekek.
     - a sétáltatási programunk. Ennek keretében nagyon sok gyerek és egyre több felnőtt, komplett család, jár hozzánk kutyát sétáltatni. Egy-egy szép nyári hétvégén szinte kiürül a menhely néhány órára emiatt.Ennek köszönhetően kutyáink nagy része jól nevelt, emberhez szokott, bátran örökbe fogadható.

Egyesületünk igyekszik nem csak az adományokra hagyatkozni, hanem különböző programokkal is próbáljuk előteremteni a működésünkhöz szükséges összegnek legalább egy részét:

 állatvédő tábort szervezünk, minden évben naptárat adunk ki a nálunk élő állatok fotóival, adó 1%-okat gyűjtünk, szezonális gyűjtési akciókat szervezünk, város szerte perselyeket helyezünk ki, alapítványi bált szervezünk.

Fennállásunk óta nagyon sok kutyát és cicát fogadtunk be, évente kb. 5-600-at, és ezek nagy részét sikerült is örökbe adnunk. Az állatok további sorsát figyelemmel kísérve elmondhatjuk, hogy kevés kivétellel gondos gazdához jutottak.

Menhelyünk nyitott. Minden jó szándékú segítőkész embert és ötletet szívesen látunk és fogadunk.

Mire gyűjtünk?


A menhelyünkre bekrült űllatok orvosi és ellátási költségeire.


Mire használtuk fel?


A menhelyünkre bekrült űllatok orvosi és ellátási költségeire.


Videó