Bemutatkozás


Gaal Gaston Gyermek és Ifjúsági Közhasznú Alapítvány bemutatkozása

 

            Alapítványunk a városunk fiataljainak testi-lelki egészségének 

megőrzéséhez és erősítéséhez kíván programokkal hozzájárulni. Központi helyet 

foglal el tevékenységünkben a legális (nikotin, alkohol) és illegális 

(kábítószerek) drogok káros hatásaitól megóvjuk gyermekeinket. Az 

eredményes megelőző munka-prevenció alfája és omegája az ezek 

„megkóstolásának” megakadályozása. Ezt, pedig a szabadidő hasznos és 

felügyelet melletti eltöltésével tudjuk hatékonyan biztosítani a heti, havi 

rendszerességű programjainkon keresztül, valamint a nyári szünetben 

megrendezésre kerülő sátras, erdei táborozásunkkal. Minden összejövetelünk 

alkalmával felhívjuk a résztvevők figyelmét, rövidebb- hosszabb ismertető, 

demonstráció, bemutató segítségével a drogok okozta leépülés veszélyeire, az 

egyénre, a családra, a környezetre és a nemzetünkre kifejtendő bomlasztó 

hatásaira ( bővebben: www.622gg.hu).

Alapítványunk a programok finanszírozásán kívül nagy gondot fordít a tagok és 

a vezetők utánpótlására és nevelésére. Idén 12 jelöltet toboroztunk az általános 

iskola 3. osztályaiból Balatonbogláron, Balatonlellén, Fonyódon? 

Balatonfenyvesen és Szőlősgyörökben.. A jelöltek felszerelése cc. 20 000Ft/fő, 

anyagilag igen megterhelő a családi kasszáknak. Csak alapítványi segítséggel 

szerezhetőek be a szükséges felszerelési tárgyak. Idei évben 1fő segédtiszt- 

jelölt és 1 fő őrsvezető jelölt kiképzését támogatjuk anyagilag is. A vezető 

képzések személyenkénti költsége meghaladja az 50 000Ft-ot.

Alapítványunk nem csak helyben megrendezésre kerülő programokat támogat, 

hanem kifejezetten előnyösnek tartjuk cserkészeink vidéki megjelenését a 

részvételüket a különböző programokon itthon és külföldön. Idén már jártak 

cserkészeink a siófoki, a tihanyi csapatok bálján, az Országos Cserkészbálon, 2 

napos „Civil szervezetek működtetése” továbbképzésen Pécset. A belépőket és 

az utazási költségeket alapítványunk fedezte.

Az alapítványt 5 fős kuratórium irányítja. Elnöke , Pauer Sándor, aki 56 éves és 

olk. közgazda, pénzügyi szakközgazdász. Titkára, Visnyei Tibor, aki 39 éves és 

okl. élelmiszeripari mérnök. További tagok: Csobor Tünde (33) informatikus 

mérnök, Dobai Zoltán (40) lakatos, Jakab Gyula (28) építészmérnök.

Mivel, az alapítvány fő tevékenységi köre a cserkészcsapat célkitűzéseinek 

anyagi bázisának biztosítása, ezért annak korcsoportja és létszáma a 

meghatározó. Az aktív tagok száma 50fő, ebből 80% a  10-18 éves gyermek, a 

többi, pedig 30 év alatti fiatal.

Mire gyűjtünk?


Alapítványunk 2002. évi létezésétől szervezi és bonyolítja a cserkészcsapat 

programjait, táborait. Mint jogi személyiségű szervezet, pályázatokat ad be a 

csapat finanszírozása érdekében immáron 10 esztendeje. Az elmúlt években 

megszerzett tapasztalat birtokában költségvetésünket néhány 10 ezer forintos 

eltéréssel tervezzük és hajtjuk végre. Sajnos, a tavasszal kalkulált költségeket a 

nyári tényleges árak módosíthatják. Az autóbusz igényünket 22éve ugyanaz a 

szolgáltató biztosítja, de a kamionüzemeltetővel is 12 éves a kapcsolatunk. 

Mivel minden évben más- más táborhelyen tartózkodunk, így évente változik a 

környezet és a szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, magánszemélyek alanyai. A 

táborozást megelőző őszön megkezdett tervező, kivitelező munka elegendő időt 

nyújt a projekt precíz kidolgozásához, megvalósításához. Szeptember a 

táborhely keresésének hónapja, októberben felkeresünk 2-3 kiválasztott helyet 

és döntünk a számunkra legmegfelelőbb mellett. November, december, január a 

kiválasztott táborhely és környékének „irodalmának” feldolgozásával telik. 

Főleg az interneten felkutatjuk a „terep” földrajzi, történelmi, irodalmi, 

népművészeti, stb. érdekességeit, nevezetességeit.  Az előző ismeretek 

birtokában február- március hónapban kidolgozásra kerül a tábor keretmeséje, 

tábortűzi programja őrsökre lebontva. Április-május hónapban az őrsök a 

feladatokat feldolgozzák, megírják és megtanulják az adott táborra szóló őrsi 

indulójukat, gúnyolódójukat és csatakiáltásaikat Június hónap a tábori eszközök 

előkészítése, javítása, tisztogatása jegyében telik.