Bemutatkozás


A HAZÁM, HAZÁM TE MINDENEM Művészeti és Oktatási Alapítány alapítója Simándy Józsefné. Az alapítvány tartós közérdekű célja a komolyzenei kultúra széles tömegekkel való megismertetése, valamint a tehetséges fiatalok felkutatása és művészeti képzésben való részvételük támogatása.

 

Az alapítvány célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg:

- Simándy József Nemzetközi énekverseny kétévente történő megszervezése Szegeden

- Simándy József nevére és művészetére való emlékezés születésének és halálának évfordulójára szervezett emlékkoncerteken, ahol a fiatal felfedezett tehetségek hazánk elismert művészeivel egy színpadon bemutatkozhatnak

- művészeti, zenei fesztiválok szervezése, koncertszervezés, amelyeken az alapítvány lehetőséget biztosít a fiatal tehetséges énekesek bemutatkozására

- egyéb művészeti versenyek szervezése, valamint opera-, dal- és oratórium estek szervezése, zeneszerzők születésének és halálozásának évfordulóira való megemlékezés

- tehetségkutató programok szervezése, a felfedezett tehetségek megfelelő képzési helyekre történő irányítása, tanulmányaik, fejlődésük folyamatos figyelemmel kísérése

- tehetséggondozás versenyeken, fellépéseken való részvétel biztosításával, mesterkurzusokon való részvétel felajánlásával

- komolyzenei okatatásban való részvétel támogatása pályázati úton, vagy egyéni kérelem elbírálása alapján pénzösszeg kifizetésével, valamint a tanulmányok folytatásához szükséges eszközök biztosítása által

- mesterkurzusok szervezése hazai és nemzetközi résztvevőkkel, művésztanárok meghívása és a növendékek részvételi díjának megfizetése által

- növendékek tanulmányútjainak finanszírozása, más városokban lévő intézményekbe történő látogatás költségeinek átvállalása

- karitatív kezdeményezések pl. célzott adománygyűjtés és kiosztás

 

Az alapítvány kuratóriumának elnöke: Prof. Dr. Temesi Mária, a Magyar Állami Operaház operaénekese, énekmestere, opera nagykövete és a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar tanszékvezető egyetemi tanára.

 

Az alapítvány projektjeinek célcsoportja a 18-35 év közötti tehetséges fiatal művészek, valamint az klasszikus zene és ének iránt érdeklődő nagyközönség.