Bemutatkozás


A Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete 1977-ben alakult.

Egyesületünk tagjai mozgássérült emberek, jelenleg taglétszámunk Vas megyében 2130 fő. 

Az egyesület a működési területén tagjait és nem tag mozgássérülteket ebben az állapotban adódó hátrányok leküzdésében segíti. Külön felhatalmazás alapján részt vesz állami, önkormányzati szociális, rehabilitációs feladatok megoldásában.

 Formálja a helyi közvéleményt tagjai társadalmi beilleszkedésének elősegítését.

 Tájékoztatókat és egyéb kiadványokat bocsát ki. Kulturális és felvilágosító rendezvényeket szervez. Ezek lebonyolítását választott tisztségviselők, családtagok, ismerősök nagy empátiával és ellenszolgáltatás nélkül végzik.

Mozgást segítő eszközöket adunk igény szerint a rászorulóknak, kerekes széket, járókeretet, segítünk hivatalos ügyeik lebonyolításában, fogyatékossági támogatás indításában, mozgássérült igazolvány kiváltásában, gépkocsi igénylésben, és egyéb ügyekben, ami az életvitel során felmerül.

Egyesületünk kulturális rendezvényeket, szabadidős programokat, szervez, és nem feledkezünk meg a Karácsony megünnepléséről sem. Ilyenkor hasznos ajándékokkal igyekszünk nehéz anyagi körülmények között élő tagjaink ünnepét szebbé tenni.

Egyesületünknek Vas megyében 5 helyi csoportja működik: Szombathely, Celldömölk, Körmend Sárvár, Szentgotthárd.

Helyi csoportjaink az év során kirándulásokat szerveznek, megtekintik a közeli nevezetességeket és minden csoportunk tart Karácsonyi ünnepséget.

Celldömölki helyi csoportunk már hosszú évek óta májusban megrendezi az ART fesztivált, ami egy országos rendezvény, ahol az egészségkárosodott emberek kulturális műsorral szórakoztatják a résztvevőket. Itt látás, hallás, mozgás és értelmileg akadályozott fellépők megtalálhatók.

Egyesületünk évente tart “Esélyegyenlőségi napot” ami szintén egy kulturális rendezvényt, itt egészséges részt vevők is fellépnek, hisz így valósul meg az esélyegyenlőség.

Egyesületünk működtet sorstársi tanácsadást, ahol vizsgázott szakembereink nyújtanak mentális segítséget.

Működik “Ifjúsági csoportunk” Ők a fiatalokat érintő kulturális programokon vesznek részt. Pályázatkeretében módunkban állt részükre 4 db színház bérletet vásárolni, amit egymás közt megosztva vehetnek igénybe. Egy évadban 4 előadás van, amit felváltva meg tudnak tekinteni fiatal mozgássérültjeink.

Szombathelyen saját irodával rendelkezik Egyesületünk, ahol hetente háromszor van fogadóóra.

Celldömölkön is van a helyi csoportnak irodája ott is a hét meghatározott napjain a tagok felkereshetik a csoport titkárt.

Körmenden, Sárváron, Szentgotthárdon havonta egy alkalommal van ügyfélfogadás.

A helyi csoporttitkárokkal a szombathelyi központi iroda napi kapcsolatban van, telefonon elnökünk mindig elérhető.

 

 

 

Mire gyűjtünk?


Egyesületünk működésére és rendezvények megtartására