Bemutatkozás


A Paulus Evangéliumi Közösség egy olyan keresztyén felekezet, mely elkötelezett új gyülekezetek plántálása, ill. a meglévő gyülekezetek egészséges és biblikus építése, szolgálata mellett. Közösségeink célja felmutatni Istenre, miközben aktívan szolgálják helyi környezetüket azáltal, hogy szóban és tettekben is megélik Jézus Krisztusba vetett élő hitüket.

 

Hisszük, hogy Isten nem csak „vasárnapi kereszténységre” hív minket, hanem az egész életünkre hatással akar lenni. Ezért fontos számunkra, hogy közösségben legyünk Istennel, de egymással is – és nem csak vasárnap. Mivel ez az Istennel való kapcsolat nem csak egy korosztály vagy társadalmi réteg kiváltsága, közösségeink szívesen látnak kicsiket és nagyokat, fiatalokat és kevésbé fiatalokat, függetlenül attól, hogy milyen háttérből jönnek. Jellemző a Paulus közösségekre, hogy sokan nem keresztyén családból, nem vallásos háttérből jöttek, de természetesen vannak olyanok is, akik valamelyik nagyobb, ismertebb felekezetben nőttek fel. Gyülekezeteink nyitottak.

 

A Paulus Közösség az elmúlt 15 évben hozzávetőleg 2000 programot szervezett Diósdon, Budapesten, Százhalombattán. Ott vagyunk az óvodákban, a sulikban, rendezvényeken, kínálunk sportolási és tanulási lehetőségeket, a nyári táboraink rendkívül népszerűek, A diósdi karácsonyi ünnepünket rendszerint 3-400 ember tiszteli meg részvételével. Budapesten a fiatal felnőtteket hozza össze rendszeresen a “Társas parti”, a “Nagy csoki kaland”, az “EQ napok” és az “Önindító műhely”. A programok által részt veszünk városaink mindennapjaiban, ez tesz minket egy közöss

éggé.

Mire gyűjtünk?


A jövedelemadód egyházi 1 százalékának felajánlásával te is részt vehetsz a közösség működésében és tehetsz a programok megvalósulásáért.
Az egyháztörvény újabb módosítása a vallási szervezetek besorolását a társadalmi támogatottság alapján állapítja meg. Ahhoz, hogy a programjainkkal továbbra is közöttetek lehessünk, átlagosan minimum 1000 fő jövedelemadója egyházi 1 százalékának felajánlására van szükség. A rendelkezés neked csak egy egyszeri döntés, erre hívunk most.

Segíts, hogy ott lehessünk!