2015-ben nem sokban változott a személyi jövedelemadó 1%-ának felhasználására vonatkozó jogszabály (1996. évi CXXVI. törvény), inkább csak egy-két apróságban. Az egyik ilyen, hogy az idei évtől az adójának 1%-áról rendelkező magánszemély engedélyezheti, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét az általa kedvezményezettként feltüntetett szervezettel közöljék.
 
A 2016-ban érvényes adobevallási formákról, határidőkről és nyomtatványokról itt tudhat meg többet.
 
 
Aki adatai közlésére felhatalmazást ad, az számolhat azzal, hogy az általa kedvezményezett szervezet őt később megkeresi, részére tájékoztatást nyújt, és adatit – rendelkezéstől számított öt évig – megőrizheti, kezelheti.
 

Hogyan juttathatom el adataimat a kedvezményezetthez?

Ahogy az eddig években, idén is meg kell adni adatainkat (név, cím, adóazonosító) azonosítás céljából, ha rendelkezünk adónk 1%-áról. Eddig ezeket az adóbevallás borítékján kellett feltüntetni, 2015-től azonban ezt már a rendelkező nyilatkozaton, az un. EGYSZA lapon tudjuk megtenni.
 
Az idei újítás annyi, hogy beleegyezésünkkel adatainkat a kedvezményezett szervezettekhez is eljuttathatjuk, így a szervezet felveheti velünk a kapcsolatot.
 
Az hogy kinek ajánjuk fel adónk 1%-át, és az EGYSZA lapon feltüntetett adataink adótitoknak minősülnek, ami azt jelenti, hogy a beleegyezésünk nélkül a NAV azokat nem juttathatja el senkinek.
 

Hogyan rendelkezhetek adóm 1+1%-áról?

Ahogy az eddigi években, úgy 2015-ben is a magánszemélyek rendelkezhetnek adójuknak 1%-áról, adóbevallásukkal egy időben, de külön is. Adónaptárunk segítségével megtudhatja, melyek a fontosabb szja leadási határidők, és milyen nyomtatványokat kell a leadáshoz kitöltenie.
 

Kinek adhatom adóm 1+1%-át?

Adónk 1%-át adományozhatjuk valamilyen nonprofit szervezetnek, +1%-ot pedig egy elismert egyháznak, vagy kiemelt költségvetési előirányzatnak. Összesen két nyilatkozatot tehetünk tehát, egy nonprofit szervezet (vagy a törvényben nevesített további szervezetek) és egy egyházi/kiemelt költségvetési előirányzat részére (1+1%).
 
Ha még nem tudja, kinek adja adója 1%-át, akkor böngésszen a civil szervezetek közül ado1szazalek.com keresője segítésével. Hogy semmiképpen vesszen kárba adománya, tudja meg, mely szervezeteket zártak ki idén a kedvezményezettek közül. Arról is tájékozódhat, hogy idén mely egyházaknak/kiemelt költségvetési előirányzatnak adományozhatja 1%-át.
 
Szerző
Ivanyos Judit