A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint minden 4. adóbevallás hibás. Ennek elkerülése érdekében egy kisfilmmel segíti azon az adózók munkáját, akik még nem készítették el az idei adóbevallásukat.
 
2014-ben május 20-ig küldhetik meg az adóhatóság részére a 2013-as adóbevallásukat az adófizetők, illetve rendelkezhetnek a személyi jövedelemadó 1+1%-áról. A többség rendszerint az utolsó pillanatokra hagyja a bevallás elkészítését, a kapkodás pedig gyakran hibák halmozásához vezet. A NAV ezért a 2012-es évben egy kisfilmet jelentetett meg a legnagyobb videómegosztó portálon, ahol egy konkrét példán keresztül bemutatva segítenek az adóbevallás elkészítésében és az adó 1+1 százalékának rendelkezéséről.
 
2014-ben a magánszemélyek a 1353-as nyomtatvány segítségével készíthetik el az adóbevallásukat, és a 1353-as nyomtatvány részeként szereplő EGYSZA lap segítségével rendelkezhetnek az SZJA 1+1%-áról is. Az adóbevallás és a rendelkező nyilatkozat beadási határideje 2014. május 20.