Az Ipsos március elején egy online felmérés keretében azt vizsgálta, hogy az aktív munkavállalók milyen arányban rendelkeznek adójuk 1+1%-ának felajánlásáról, és  döntésüket, milyen szempontok befolyásolják a leginkább.

Adó 1+1 százalékának felajánlása

A piackutató cég 563 fős mintán végzett közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a felajánlók a civil szervezeteket részesítik előnyben a felajánláskor. A foglalkoztatottak 65 %-a civil kedvezményezettnek, míg 35%-a vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési irányzatnak ajánlja fel a befizetett személyi jövedelemadójának 1%-át. Azok aránya, akik élnek az 1+1% felajánlásának lehetőségével csak alig több mint a foglalkoztattok harmada, míg 26% egyáltalán nem jótékonykodik ilyen formában.
 
 
Mi alapján dönt, hogy felajánlja-e, illetve, hogy kinek ajánlja fel adója 1%-át?

A felmérésből az is kiderült, hogy a felajánlók elsősorban a személyes érintettség alapján választanak a szervezetek közül. Második legjellemzőbb szempont az, hogy milyen ügyet képvisel az adott szervezet, a felajánlók 31% említette, hogy a döntésnél mérlegeli az adott szervezet programját. Míg 11% a korábbi évek gyakorlatát követi és ugyanazt a szervezetet választja, mint az előző években.
 

kép forrása: www.pexels.com
 
Szerző
Szabó Éva