Hogyan kezdjen bele a szervezet az önmenedzselésbe? Érdemes-e marketing szakemberekre bízni a feladatot? Mitől hiteles egy civil és egy egyházi szervezet kampánya? Fábián Dórát a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének kampányirányítóját kérdeztük.
 

Adó1százalék.com: Ön szerint hogyan érdemes felépítenie egy szervezetnek 1%-os kampányát?

 
Dharmista devi dászi, (Fábián Dóra) a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagja, aki bár képesítését szociális területen szerezte, évek óta irányítja az egyház 1%-os kampányát: Sok szervezetnek okoz ez fejtőrést, mivel a karitatív szemlélet gyakran messze áll a piacitól. Nehéz kérdés, hiszen előfordul, hogy az egyesületekben, alapítványokban komoly szakmai munka folyik, fontos szociális feladatot látnak el, de a reklámhoz nem értenek, és nem is szívesen áldoznak marketingre. Ennek következtében a kampányuk sem sikerül túl jól, és előfordulhat, hogy az üzenetük nem jut el az adófizetőkhöz.
 
Ezzel szemben vannak azok a szervezetek, amelyek nagyon sok pénz ráfordításával profi kampányokat készítenek, ám az adófizetőkben visszatetszést kelthet, hogy inkább reklámra, és nem a tevékenységükre fordítják a támogatásokat.
 

Adó1százalék.com: Érdemes marketing szakemberekhez fordulni?

 
Dharmista: Úgy látom, hogy érdemes, ugyanakkor talán nem szerencsés teljes mértékben átadni nekik az irányítást, de tanácsokat fontos lehet kérni, átbeszélni a marketing szempontokat, hogy idővel saját maguk, önállóan tudják menedzselni kampányukat.
 
Előfordul, hogy egy szervezet egy média ügynökséget bíz meg a kampány elkészítésével, aki a piaci viszonylatban sikeres technikákkal hívja fel a figyelmet az egyesületre. Találkozhatunk, így olyan hirdetéssel, hogy a keresőbe egy egyház nevét beírva egy egészen más tevékenységet folytató civil szervezetet dob ki – azzal a szöveggel, hogy „ha az egyháznak adnád +1%-od, akkor támogasd ezt a civil egyesületet is”.
 
A piaci szektorban ez egy bevett módszer, de a közfeladatot végző szervezeteknél, akik együttérzést, és a civil összefogás erejét szeretnék hangsúlyozni, kifejezetten visszatetszést válthat ki, hogy más munkájára építkezve próbálnak támogatást kapni.
 

Adó1százalék.com: Mennyire érdemes vicces, esetleg „kattintásvadász” kampánnyal előrukkolni?

 
Dharmista: Természetesen fontos szempont a figyelemfelkeltés, ám semmiképpen sem jó, ha nem közlünk releváns információkat az adott szervezet tevékenységéről. Nekünk is gyakran problémát okoz, hogy meddig lehet elmenni, mennyire érdemes humoros kampányt készíteni. Szerintem ez egy örök kérdés marad, hiszen tapasztaljuk, hogy az egyre növekvő reklámzajban egyre nehezebb maradandó hatást elérni. Egy civil szervezetnél talán szélesebb a mezsgye, de az egyházak lehetőségei még korlátozottabbak.
 

Adó1százalék.com: Érdemes-e ismert emberekkel, akár celebekkel hirdetni?

 
Dharmista: Mi is vontunk már be hírességet kampányunkba, az egyik tavalyi videónkban például Vadon Jani beszél a vegetáriánus életmódról. Ugyanakkor visszásan hathat olyan celebbel reklámozni, aki nem illik bele az adott szervezet arculatába, vagy a botrányairól híres. Érdemes olyan hiteles embereket bevonni, akiknek akár ténylegesen közük is van az adott tevékenységhez, szervezethez. Vadon Janinak azért örültünk, mert hozzánk hasonlóan vegetáriánus, állatvédő, támogatja, részt vesz az ételosztó programunkban, így évekre visszanyúló kapcsolatban voltunk, nemcsak vele, hanem a családjával is.
 
Több videónkban azonban egyszerű, hétköznapi emberek szerepelnek, hiszen ez dokumentum jelleggel, hitelesen mondja el, mit jelent a „helyi néni” életében a szervezet segítsége.
 

Adó1százalék.com: Az idei évtől már csak a felajánlások 10%-át költhetik a szervezetek reklámcélokra, meg kell-e meghúzni emiatt a nadrágszíjat?

 
Dharmista: Úgy gondolom, hogy ez a legtöbb szervezetnek nem okoz gondot, ugyanis sokan -köztük mi is- eddig sem költöttek többet a kampányra. Igyekezni kell a költséghatékony reklámeszközök használatára például, Facebookon keresztül vagy önkéntesek, szórólapok segítségével is lehet hirdetni. Az önkéntes segítők aktivitásával az is azonnal kiderül, hogy a szervezet milyen összefogást tud elérni, mennyire értékelik a tevékenységüket a környezetükben. Persze, ez nehéz, komoly szervezőmunkát igénylő feladat.
 

Adó1százalék.com: Hogyan vehetik fel a kisebb, ismeretlenebb szervezetek a „nagyokkal” a versenyt?

 
Dharmista: Valószínűleg nem tudják mindenben felvenni a versenyt a nagyobb szervezetekkel, de nem is kell feltétlenül erre törekedni. A kisebb alapítványok esetében érdemes hatáskörükön belül, helyi kampányt felépíteni. Ha a szervezet vidéki, akkor ajánlott saját településén, térségében hirdetnie magát, Budapestiként pedig saját kerületében. Jól hathatnak a személyesebb kampányok is, például a helyi cukrászdában, művelődési házban bemutatni a szervezetet.
 

Adó1százalék.com: Az utóbbi időben több szervezet ellen is indult hatósági eljárás, mivel súlyosan visszaéltek az 1%-os felajánlásokkal. Ön szerint, hogyan kerülhetjük el a csalókat?

 
Dharmista: Felajánlás előtt érdemes felmenni a szervezet honlapjára, megnézni, hogy frissek-e az információk, adatok, vajon megtörténik-e a hirdetett tevékenység. Ismerőseinket is megkérdezhetjük, mit tudnak a szervezetről. Ne pusztán a hirdetés alapján döntsünk.
 
Gyanús lehet, ha csak a kampányidőszakban bukkan fel a szervezet, ugyanis nagyon sok ténylegesen működő alapítványról év közben is többször hallhatunk.
 

Adó1százalék.com: Egy 2015-ös jogszabályváltozás alapján, az adófizetők most már nevüket és postai, illetve elektronikus levelezési címüket is megadhatják az 1%-os nyilatkozaton. Ez miben segíti a szervezetek munkáját?

 
Dharmista: Eddig nem tudták a szervezetek, hogy pontosan kiktől – milyen társadalmi helyzetű, korosztályú emberektől – kapják a támogatásokat. Csak a végeredményt láthattuk, a felajánlók számát és a felajánlások összegét, amiből nem sok dologra tudtunk következtetni.
 
Amennyiben az adózók megadják adataikat, akkor a szervezetek is pontosabb képet kaphatnak majd felajánlóikról, ez egy fontos visszacsatolás is lehet. Ezáltal célzottabb kampányokat is készíthetnek majd a jövőben. Másrészt ez a támogatóinknak is jó, mivel így tájékoztatást kaphatnak a szervezet munkájáról, és megbizonyosodhatnak arról, valóban megfelelő helyre ment-e pénzük.
 

Adó1százalék.com: Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy elismert egyháznak is felajánlhatják adójuk +1%-át.

 
Dharmista: Igen, ez egy valós helyzet, sajnos még mindig sokan nem tudják, hogy egyházak részére is tehetnek felajánlást. Ennek szerintem az elődleges oka az, hogy később lett bevezetve a második, egyházaknak adható 1%, és a népszerűsítésére nem fordítottak olyan nagy energiát, mint a civil 1%-ra, így nem is terjedt el annyira, mint a civil 1%.
 
Sokan összekeverik a civileknek adható 1%-ot, az egyházak részére felajánlható +1%-al, amihez talán hozzájárul, hogy ugyanúgy hívják a kettőt. Emiatt az egyházak kicsit nehezebb helyzetben vannak.
 
Vannak, akik például nincsenek tisztában azzal, hogy számos egyház a hitéleti munka mellett aktívan végez a civil társadalom számára is nélkülözhetetlen karitatív, szociális tevékenységeket is, vagy pedig azzal, hogy ha valaki nem rendelkezik, a pénzét attól még így is, úgy is elosztják az egyházak között.